A magyar kormány kitiltott három, kényszersorozásért felelős ukrán katonai vezetőt (VIDEÓ)
A magyar kormány három olyan ukrán katonai vezetőt tiltott ki, aki a kényszersorozásért felelős - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta, a kormány szomorúan vette tudomásul, hogy folytatódik a kényszersorozás Kárpátalján és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására hívta fel az ukrán hatóságok figyelmét a kormány nevében, számol be az MTI.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy „tavaly Sebestyén József honfitársunk halt bele a kényszersorozásba", most pedig egy szívbeteg, az ukrán sorozóbizottságok által is többször alkalmatlannak nyilvánított magyar ember lett áldozata ennek.
Ez egy megtámadott, háborúban álló országban is elfogadhatatlan – hangsúlyozta, jelezve: a magyar kormány „különösen kényes" arra, ha a kárpátaljai magyarság jogait veszik semmibe.
Elmondta, döntöttek három olyan katonai vezető kitiltásáról, aki a kényszersorozásért felelős. Az európai normákkal is ellentétes az, ami történt, ezért a schengeni övezetből történő kitiltásokat is elrendelte a kormány – közölte.
Gulyás Gergely rámutatott: „ezt az Ukrajnát akarják már 2027-ben beléptetni az Európai Unióba", nekik akar az EU több ütemben összesen 1500 milliárdos támogatást adni.
CSAK SAJÁT