Súlyos ukrán katonahiány, célkeresztben a beregszászi magyar diákok
Az ukrán védelmi miniszterhez fordult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), miután folytatódik a beregszászi magyar egyetem diákjait érintő törvénytelen eljárás a járási hadkiegészítő részéről. Közben Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere egy interjúban arról beszélt, hogy Ukrajna egyre súlyosabb katonahiánnyal küzd, mivel rekordszámú férfi menekül Európába.
Nyilatkozatban tiltakozik és levélben fordul az illetékes ukrán szervekhez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) amiatt, hogy továbbra is jogsértő módon jár el a beregszászi járási hadkiegészítő a Rákóczi Egyetem katonaköteles diákjaival szemben – számolt be a Kárpáti Igaz Szó.

A szervezet elnökségének nyilatkozata szerint a KMKSZ „mélységesen felháborítónak” tartja, hogy továbbra sem szűnt meg a beregszászi járási hadkiegészítő jogsértő eljárása a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel szemben. Az intézmény nappali tagozatos diákjait az érvényes halasztási dokumentumok ellenére az elmúlt hét folyamán törvénytelenül katonai egészségügyi vizsgálatra kötelezték, majd csak 36 órai fogva tartás után engedték szabadon őket egy újabb beidézéssel.
A hallgatók megjelentek a hadkiegészítő központban, azonban „az ügyvédi segítség igénybevételét megtagadták tőlük az ügyintézés során, továbbá a telefonjaikat is le kívánták foglalni” – áll a dokumentumban. Kedden a Rákóczi egyetem további hallgatói kaptak beidézést a hadkiegészítőtől. A történtek miatt a KMKSZ levélben fordul a védelmi miniszterhez, az emberi jogi biztoshoz és a kárpátaljai megyei katonai adminisztrációhoz a törvénytelen eljárás mielőbbi kivizsgálása ügyében.
Kapcsolódó
Közben Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere egy interjúban arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna egyre súlyosabb katonahiánnyal küzd, mivel rekordszámú férfi menekül Európába. „Óriási problémáink vannak a katonákkal, az emberi erőforrásokkal” – mondta Klicsko az Axel Springer Global Reporters hálózatnak, amelynek a Politico portál is tagja. Beszámolt arról, hogy az orosz csapatok könyörtelenül nyomulnak előre. „Mintha egy számítógépes játékban lennének, egyszerűen csak jönnek, nem törődnek az elesett katonákkal” – írta le az oroszok támadásait Klicsko.
A jelenlegi szabályok szerint az ukránok 25 éves kortól mozgósíthatók. Klicsko szerint ezen változtatni kellene. „Korábban a 18 éves fiatalok teljesítettek katonai szolgálatot, de ők gyerekek” – mondta. „Most Ukrajnában csak 25 éves kortól lehet mozgósítani. Ezt lehetne egy-két évvel csökkenteni, 23 vagy 22 éves korra” – fogalmazott a polgármester.
Ukrajnában egyre nagyobb az aggodalom a fiatal férfiak növekvő kivándorlása miatt. Miután egy augusztusi kormányrendelet lehetővé tette a 18 és 22 év közötti férfiak számára az ország elhagyását, jelentősen megnőtt az Ukrajnából az EU-tagországokban menedékjogot kérő ukránok száma. Klicsko elmondta: Ukrajna emberi erőforrásai és Oroszország létszámbeli fölénye között egyre súlyosabbá válik az egyensúlyhiány.
A Kárpátalját is érintő energiaválságról szóló beszámoló itt látható:
CSAK SAJÁT