Kárpátaljai kényszersorozás: az ukrán nagykövet szerint „a magyar fél túl érzelmesen reagál”

Ukrajna budapesti nagykövete, Sándor Fegyir egy interjúban beszélt a kárpátaljai katona, Sebestyén József haláláról, akit a hozzátartozói szerint az ukrán sorozók vertek agyon.

A nagykövet azt mondta, hogy szerinte a magyar kormány sokszor túl elhamarkodottan cselekszik az efféle ügyekben, számol be a Híradó.  Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója erre válaszolva azt üzente: „Nem tűrjük csendben egy magyar agyonverését.”

A sorozás során agyonvert Sebestyén József sírhelye | Fotó: Orbán Viktor Facebook oldalaSándor Fegyir az Ukrinform ukrán állami hírügynökségnek adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy szerinte egyes magyar politikusok átlépik „az etikai normák határait” az ukrajnai ügyekkel kapcsolatban.

Ezután beszélt konkrétan Sebestyén József haláláról, valamint a palágykomoróci templom felgyújtásáról is, amelyekről azt mondta: a magyar fél sokszor a tények ellenőrzése nélkül, túl érzelmesen reagál, de most türelemre van szükség, mert a jelenlegi helyzetben csak Oroszországnak jó, ha konfliktus van a magyarok és ukránok közt.

A nagykövet emellett arról is beszélt, hogy szerinte meg lehet változtatni a magyar kormány álláspontját Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban.

A diplomata az interjúban kulcsfontosságúnak nevezte a jószomszédi viszony építését, és azt mondta, hogy jelenleg is zajlik szakértői munka a kárpátaljai magyarokkal szembeni jogsértések orvoslása érdekében. 

A Fidesz kommunikációs igazgatója egy Facebook-poszttal válaszolt a nagykövetnek.

„Sebestyén József agyonverésével kapcsolatban a nagykövet azt mondta, hogy »a magyar fél gyakran túl érzelmesen reagál.« Jelzem nagykövet úrnak, hogy ha egy magyar állampolgárt kényszersorozás közben agyonvernek, akkor igen, mi elég érzelmesen reagálunk… Nem tűrjük csendben egy magyar agyonverését” – írta Menczer Tamás.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?