Hatékony gyűlöletkeltés Kárpátalján – Zelenszkij visszakozik (INTERJÚ)
A mostani kárpátaljai magyarellenes hullámnak van múltja, a soviniszta tüntetésektől és sajtóhadjárattól az emlékművek megrongálásán keresztül egészen a magyar érdekképviseletei szervezet székházának felrobbantásáig már sok mindent megtapasztalt a kárpátaljai magyarság – mondta a Maszolnak Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. A politikus személyes biztonsága érdekében már évek óta Magyarországon él, miután Ukrajnában eljárás indult ellene, s bár az ukrán sajtó hazaárulás és szeparatizmus vádjával is illette, hivatalos vádirat még nem született az ügyében.
– Ismét magyarellenes hullám vonul végig Kárpátalján. Gyújtogatás és fenyegető falfirkák, kényszersorozás közben halálra vert magyar férfi, egyre több döbbenetes hír érkezik a magyarlakta ukrajnai régióból. Mi a magyarázat?
– Számunkra, sajnálatos módon, ezek nem új jelenségek. 2014 után egyfajta magyarellenes kampány indult az ukrán média egy részében. Szinte hetente jelentek meg magyarellenes műsorok, cikkek, amelyekben a magyarokat, Magyarországot különböző vádakkal illeték: szeparatizmus, ukránellenesség stb. Később a gyakorlatban is olyan események történtek, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Magyarellenes tüntetéseket szerveztek, magyarokat a késekre jelszót skandálva vonult fel egy katonai egyenruhát viselő ukrán csoport Ungváron. Beregszászban is voltak hasonló jellegű tüntetések. Zászlókat téptek le, emlékműveket gyaláztak meg több alkalommal is. Ennek a folyamatnak a csúcspontját képezte a KMKSZ székházának felrobbantása. Az ukrán hatóságok, szervek különböző módon zaklatták a KMKSZ tisztségviselőit, házkutatásokat tartottak náluk. Szóval, a mostani történéseknek van múltja.
– Mit tesznek a jelenleg ismét elszaporodó magyarellenes incidensek ügyében az ukrán hatóságok?
– Ha egy országban egy közösség ellen hangulatot keltesz, akkor annak vannak következményei. A palágykomoróci görögkatolikus templomnál történt incidens ennek a hangulatkeltésnek az egyik következménye. Az ukrán hatóságok elfogták az elkövetőt. Ők egyébként tudták, hogy ott történni fog valami, a református templomot ugyanis megfigyelés alatt tartották. Aztán egy másik helyen, a görögkatolikus templomnál történt, ami történt. Ezekben az ügyekben hírzárlat van. Egyes hírek szerint egy a településen dolgozó ember volt az elkövető. Nyomoznak még az ügyben, konkrét eredményekről nem tudunk. Reméljük, hogy az ukrán állam meg tudja azt oldani, hogy ez a folyamat leálljon. Azonban a már korábban emlegetett propaganda, gyűlöletkeltés hatásos volt. A legutóbbi felmérések szerint az ukrán közvélemény Magyarországot ítéli meg a legnegatívabban Oroszország után. Ez a sajtó és a propaganda hadjáratának a következménye.
– Közben egyre feszültebb a magyar–ukrán viszony is. Ez mennyire hat ki a kárpátaljai magyarok megítélésére, fokozhatja-e hangulatkeltést?
– Nem tudom, hogy lehet-e még fokozni ezt az egész helyzetet. Szeretném azt elmondani, hogy Magyarország Ukrajna függetlenné válása után számos gesztust tett Kijev irányába. Magyarország az elsők között volt, akik elismerték Ukrajna függetlenségét, egy nem könnyű helyzetben. Magyarország az elsők között kötött alapszerződést Ukrajnával, s elismerte az új állam határait. Magyarország támogatta a leginkább Ukrajnát az európai irányultság megerősítésében, például a vízummentesség megadásával. Ezek után Magyarország hálátlanságnak érezte azokat az intézkedések, amelyek a kárpátaljai magyarok jogainak korlátozása terén történtek. Másrészt Magyarországnak van egy viszonyulása a háborúhoz. Megszavazta az összes uniós szankciót Oroszország ellen, de kiállt és kiáll a béke mellett, s teszi ezt nagyon helyesen. Viták vannak Ukrajna, az EU és Magyarország között az ukrán integráció vonatkozásában. De más államok részéről is vannak kétségek ezzel kapcsolatban. Ne felejtsük, 2016-ban Hollandiában népszavazást tartottak, a hollandok többsége pedig még azt is elutasította, hogy tárgyalások kezdődjenek Ukrajnával. A legfontosabb kérdés ugyanakkor a béke. Béke nélkül semmi nem lesz. Ezt kell minél előbb elérni. Azt követően tárgyalások, kompromisszumok árán meg lehet teremteni a jó viszonyt. A feszültségek kiélezése sehova nem vezet.
Kapcsolódó
– Mi a KMKSZ álláspontja Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban?
– A KMKSZ-nek, de az egész ukrán társadalomnak is az a véleménye, hogy az elsődleges a béke megvalósítása. Minden más ezután következik.
– Ukrajna-szerte, így Kárpátalján is állandósultak a tüntetések, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta azt a törvényt, ami a bírálói szerint aláássa az ország korrupcióellenes hivatalainak függetlenségét. Az államfő végül visszakozott. Mennyire stabil Zelenszkij pozíciója? Nem egy nyugati újság már az utódja nevét találgatja.
– Nehéz erről beszélni. A háborús viszonyok befolyásolják a szabad véleménynyilvánítást, a szólásszabadságot. Ilyen a lakosság többsége a regnáló hatalmat támogatja, bármi is a véleménye annak minőségéről. Ukrajna rendkívül nagy mértékben függ a nyugati országok, az Egyesült Államok támogatásától. Ukrajna költségvetésének a felét nyugati támogatásokból biztosítja. Ez azt jelenti, hogy kiszolgáltatott helyzetben van. Ezek a korrupcióellenes szervek nyugati támogatással jöttek létre, s vezetőik kiválasztásában az ukrán kormányzatnak kevés volt a beleszólása. Azok a bizottságok, amelyek jóváhagyják ezeknek a bűnüldözői szerveknek a vezetőit, azok jelentős részben nyugati szakértőkből állnak. Zelenszkij megpróbálta ebben az esetben a saját kezébe venni a hatalmat, így alárendelte ezeket a szerveket a főügyészségnek. Ezzel magára vonta a nyugati hatalmak rosszallását. A tüntetésekre általában olyan fiatalok vonultak ki, akik nem kormányzati szervezetekhez kötődnek. Bár hadiállapot van Ukrajnában, ezeket a tüntetéseket mégis engedélyezték. A Nyugat nyomására jelenleg Zelenszkij már visszakozik. Azt mondta, újabb törvényt kezdeményez, amellyel visszaadja a korrupcióellenes szervezet függetlenségét. Nyilván ez összefüggésben lehet azokkal a nyomozásokkal, amelyek az egyik miniszterelnök-helyettes ellen folynak.
CSAK SAJÁT