A jövő szombati szlovákiai választások kampányhajrájában újra jelen van a magyarellenesség
Megszólalt a héten a ma7-ben Hajtman Gábor és beszámolt arról, hogy ezekben a napokban, amikor összevont önkormányzati és megyei választásokra készül Szlovákia és a felvidéki magyarság, a Nyitra megye elnöki pozíciójáért induló Róbert Švec és pártja, a szélsőjobboldali Szlovák Újjászületés Mozgalom ugyanolyan magyarellenes retorikával kampányol, mint ezt tette ezt egykor a nacionalista Vladimír Mečiar által vezetett Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a Jan Slota-féle Szlovák Nemzeti Párttal együtt.
A Don Quijote és a nemzeti szélmalomharc című jegyzetében felidézi, hogy a kilencvenes években, a „Szlovákiában szlovákul!”, „Magyarok a Duna mögé!" és ehhez hasonló kijelentések a mindennapi közbeszéd részei voltak Szlovákiában, ez a kirekesztő felfogás pedig akkor nemcsak néhány vidéki szlovák nacionalista politikusra volt jellemző, hanem kormányzati szinten is megmutatkozott. Úgy látja: „Harminc év elteltével mintha ezt a fajta politikát hozná vissza a Róbert Švec által vezetett Slovenské Hnutie Obrody (SHO), amelynek egyik legfőbb célja a »dél-szlovákiai magyarosítás« megállítása.”
A JOJ pozsonyi kereskedelmi televízió október 8-i választási vitaműsorában Nyitra megye hat elnökjelöltje, köztük a Magyar Szövetség alelnöke és jelenlegi megyei jelenlegi alelnök Csenger Tibor vitáztak egymással. Az egyik jelölt, a Szlovák Megújhodási Mozgalom (SHO) párt elnöke, Róbert Švec a műsor második félórájában a vita tárgyától eltérve azzal folytatta mondandóját, hogy most a komáromi Duna Menti Múzeum került figyelmük középpontjába, mert ott égbekiáltóan felháborító szlovákellenes dolgok estek meg.
„Információink szerint az, ami ott történik, óriási botrány. Azon kívül, hogy állítólag a komáromi múzeum vezető alkalmazottai nem beszélik a szlovák államnyelvet, az intézmény agendáját nem az államnyelven vezetik, és a vezetők belső kommunikációja kizárólagosan a nemzeti kisebbség nyelvén folyik – ez az államnyelvről szóló törvény megszegése” – adta elő Švec.
Vataščin Péter, aki az Új Szóban „Szlovákkártya” Komáromban – a szlovák nyelv mellőzésével vádolják a Duna Menti Múzeumot címmel megjelent cikkében adott hírt az esetről. Arról is beszámolt, hogy a párt honlapján ezzel kapcsolatban már október elején megjelent egy közlemény, Švec pedig a tévés ígéretét három nap elteltével be is váltotta: az SHO panaszbeadvánnyal fordult a hatóságokhoz, amelyben kérte, ellenőrizzék, miszerint a komáromi múzeumban betartják-e az államnyelvről szóló törvényt.
Hogy ez esetben mennyire légből kapott rosszindulatú, közhangulat mételyező vádakról van szó, arra bizonyíték, ha meghallgatjuk a múzeumigazgató Hushegyi Jánost, aki az eset kapcsán írásos közleményben tájékoztatta az Új Szót. Mint fogalmazott, „meglepetéssel és sajnálattal” fogadta Švec és az SHO megnyilvánulásait és kifejtette:
„Elfogadhatatlannak tartom, hogy intézményünk neve politikai viták részévé váljon, különösen akkor, ha a megfogalmazott állítások nem tükrözik a valós helyzetet. A Duna Menti Múzeum hivatalos kommunikációja szlovák és magyar nyelven egyaránt zajlik. Intézményünk hivatalos dokumentációja, beleértve a jegyzőkönyveket, a kérvényeket, a belső irányelveket és az igazgatói utasításokat, szlovák nyelven készül. A mindennapi munkavégzés során a munkatársak szükség szerint magyarul és szlovákul egyaránt kommunikálnak.”

Ehhez azt is hozzátette: a múzeum, egy olyan városban működik, ahol a magyar nyelvnek és kultúrának meghatározó szerepe van, a gyűjtemény megítélésének alapja csak annak tényleges szakmai és intézményi tevékenysége lehet. Továbbá nyomatékosan hangsúlyozta hivatali krédóját is:
„Meggyőződésem, hogy a közintézményeknek tiszteletben kell tartaniuk a nyelvi sokszínűséget, és olyan környezetet kell biztosítaniuk, amelyben a munkatársak anyanyelvük használata nem válik indokolatlan korlátozás tárgyává. Igazgatóként ezt az elvet a múzeum működésében is fontosnak tartom.”
Ez a ’90-es évek, Mečiar és Slota nevével fémjelzett és örökre letűntnek remélt nacionalista kirekesztő politikát feltámasztó pártelnök friss kirohanása messze nem az első ilyen „fegyverténye” volt a szlovák szélsőjobboldaliaknak.
A 2019-ben párttá alakult mozgalom, az SHO, amely ideológiájában és retorikájában erősen kötődik a Tiso-féle fasiszta szlovák államhoz, fő üzenete pedig a magyarellenesség, amiről jómagam korábban már beszámoltam a Maszolon. Ez a formáció az elnöke révén elsősorban a közösségi médián keresztül igyekszik megszólítani az október 24-én esedékes önkormányzati és megyei választások hajrájában a választókat. A posztok jelentős részében a rendkívül aktív Róbert Švec a szlovák nyelv elsőbbségét hirdeti a kisebbségi nyelvekkel szemben.
Különösen feltűnő, hogy főként olyan városokban hangsúlyozza a szlovák nyelv jelentőségét, ahol nagy arányban élnek magyar nemzetiségű állampolgárok. Legutóbb például Gúta kapcsán jelentette ki, hogy ott is a „szlovák nyelv lesz az első helyen”, de ugyanígy megnyilvánult már Érsekújvár, Komárom, Párkány, sőt még Dunaszerdahely és Rimaszombat kapcsán is (pedig az utóbbi kettő nem is Nyitra megyében található).

Most érdemes felidézni azt is, amiről márciusban már cikkeztem: egyrészt ez a szélsőségesen nacionalista párt volt az, amely tavaly novemberben feljelentette Orosz Örsöt, mert olyan könyvet adott ki, amelynek a címében a Felvidék szó is szerepelt, ezzel pedig „megsértette a szlovák nemzeti identitást és irredenta történelem-értelmezést népszerűsít”. Másrészt arra is emlékezni kell, hogy ezek a kútmérgezők voltak azok, akik több felvidéki magyaroklakta várost is elárasztottak „Kossuth is tudott szlovákul – írasd szlovák iskolába a gyerekedet” feliratú plakátokkal.
És persze azt se tévesszük szem elől, hogy mindezek mellett a Róbert Švec elnökölte párt emellett még a Magyar Szövetséget is betiltaná. A következő állásfoglalásuk önmagáért beszél:
„A Szlovák Megújulás Mozgalma hosszú ideje nyilvánosan azt kommunikálja, hogy a Magyar Szövetség nevű politikai pártot veszélyes, Szlovákia-ellenes soviniszták és revizionisták csoportja alkotja, amelyet külföldről finanszíroznak. Megfontolandó lesz az említett politikai párt betiltása.”

Hajtman jegyzetét azzal a személyes emlékével indítja, hogy a kilencvenes években gyerekként mit sem érzékelt abból a kedvezőtlen politikai légkörből, melyet a nacionalisták generáltak. Sőt, mint mondja, „rengeteg gyerekkori szlovák barátom volt, és ők is tudták, hogy magyar vagyok, így nem volt ezzel semmi probléma.” A szembesülést a valósággal csak fiatal felnőttként élte meg, Ezt a következő szavakkal idézi fel:
„Később, amikor már rendelkeztem szavazati joggal, és érdeklődtem a politika iránt, valamit érzékeltem abból a szlovák sovinizmusból, amelyet a Ján Slota vezette SNS képviselt, de azok már azok az évek voltak, amikor 2010-ben a HZDS nem jutott be, az SNS pedig éppen csak bejutott a parlamentbe. Mókásak és viccesek voltak a Slota-féle videók a közösségi oldalakon, és ez azt is jelezte, hogy ennek az agresszív szlovák nacionalista-soviniszta politikának vége. Ez pedig így is van. Most nem szeretném a Beneš-dekrétumokat és az egyéb hasonló politikai ügyeket felhozni, mert amikor ezek felszínre kerülnek, akkor meglepően sok politikus szólal meg, nemcsak a nacionalista pártokból. Ugyanakkor az a fajta politizálás, amelynek DNS-ét a magyarellenesség adja, eltűnt. Egyetlen olyan párt sincs, amely gyakorlatilag a magyarokkal szemben határozná meg önmagát. Legalábbis a parlamentben.”
Ha a törvényhozásban nincs is olyan erő, amely kirekesztőként definiálná magát, a közéletről ez sajnos ugyanez nem elmondható. A 2006-ban mozgalomként indult és utóbb párttá lett, a nyitrai, Róbert Švec vezette SHO politikai filozófiája 20 év alatt mit sem változott – állapítja meg szerzőnk, aki hozzáteszi: „Megalakulásuktól kezdve a szlovákiai magyarokra biztonsági kockázatként tekintenek, Dél-Szlovákia elmagyarosításáról, illetve az ott kisebbségben élő szlovákok elnyomásáról beszélnek. Módszerük és nyelvezetük sokkal szofisztikáltabb, mint a primitív, Slota vezette SNS-é volt, ám náluk is megtalálhatók az olyan szlogenek, amelyek a kilencvenes években mindennaposak voltak és a magyarok ellen irányultak.”
Miközben igaz, hogy ennek a politikai mozgalomnak az országos támogatottsága nem számottevő és az átlagember nem is gondolná, hogy létezik egy ilyen formáció, amely húsz-harminc éves magyarellenes retorikával politizál, – a jelenség attól még létezik. Ezek a történelem szemétdombjára érdemesült közérzetmérgező erők pedig itt-ott még fel is bukkannak a parlamenti vagy más választásokon – számol be Hajtman, majd rögvest konkrét példákkal is él: „Legutóbb az államfőválasztáson indult, majd Štefan Harabin javára visszalépett Róbert Švec, aki az egyes politikai televíziós viták során Forró Krisztiánnak is odaszúrt néhány provokatív megjegyzést.”
A folytatásban szerzőnk rámutat, hogy ezen az ősszel, az összevont önkormányzati és megyei választásokhoz közeledve Nyitra megyében Róbert Švec is indul a megyeelnöki pozícióért, a pártja pedig azzal igyekszik láthatóvá tenni magát, hogy a magyarlakta városokban a szlovák nyelv fontosságára, annak elsőbbségére hívja fel a figyelmet, azzal a szlogennel, hogy nem szabad engedni Dél-Szlovákia elmagyarosítását. Azt se felejti el megemlíteni, „Švecék többször is azzal riogattak, hogy a magyarok délen elmagyarosítják a vidéket. A mozgalom vezetője nagy tévedésben van, hiszen éppen ellenkezőleg, egyre nagyobb az asszimiláció, egyre több gyereket íratnak szlovák iskolába.”
Ezt követően rámutat arra, hogy ezeknek az obskúrus erőknek a révén továbbra is jelen van Szlovákiában az agresszív nacionalizmus és a sovinizmus, majd azt is megnevezi, mi is ennek a gyűlölködő társaságnak a vágyálma: „Ezeknek az a legnagyobb bajuk, hogy bár kevesen, de mégiscsak vagyunk, Szlovákia pedig nem nemzetállam. Olykor az az érzésem, hogy ha tehetnék, még a magyarok vagonokba ültetését és kitelepítését sem tartanák elképzelhetetlennek, csak hogy megtisztítsák Szlovákiát a többi nemzetiségtől, és létrejöjjön az általuk elképzelt nemzetállam. Nem állítom, hogy ilyen terveik lennének, de a retorikájukból és a történelmi példaképeikhez való viszonyukból simán el lehet képzelni. Különösen annak fényében, hogy Švecék pozitívan viszonyulnak Jozef Tiso örökségéhez és az általa vezetett, náci Németországgal szövetséges szlovák államhoz.”
Az eddig elmondottak ellenére az eszmefuttatás végkicsengése mégsem lehangoló, Hajtman úgy látja, van ok a bizakodásra. Cikkének fináléjában meg is indokolja, miért derűlátó e sötét erők illúziója kapcsán, mely eleve kudarcra van ítélve:
„Szerencsére ez nem fog megtörténni, hiszen bár hol gyengébb, hol erősebb a közösségi összefogás, veszélyhelyzetben mindig sikerül jobban összezárnunk, felvidéki magyaroknak. Ráadásul az Európai Unió tagjai vagyunk, és bár a jogköröket lehetne tökéletesíteni és kibővíteni, a nemzeti kisebbségek alapvető jogai biztosítottak. Azt is jó látni, hogy Švecék provokációi sokszor nevetség tárgyává válnak a közösségi oldalakon, és ezeket a gyenge és primitív, vagy ha úgy tetszik, régimódi próbálkozásokat a magyarok mellett a normális szlovákok is kigúnyolják.
Jó látni, hogy ez a fajta primitív sovinizmus és nacionalizmus mára idejétmúltnak tűnik, és a magyarok mellett sok szlovák is nevetségesnek tartja ezeket a provokációkat. Persze mindig akadnak magányos nemzeti Don Quijoték, akik még mindig a 19. században rekedtek, és olyan ellenségekkel hadakoznak, amelyek leginkább a saját képzeletükben léteznek.”
CSAK SAJÁT


