Fico fica

Mivel sokan olvassák a Maszolt Magyarországon, de a Kárpát-medence minden más szegletében is, előbb magyarázzuk meg gyorsan ennek a székelyföldi-erdélyi tájszónak a jelentését: a fica annyit tesz, mint csel(fogás), vagyis, aki ficázik, az nem tesz mást, mint cselezik. Figyelem, a ficázás nem tévesztendő össze a magyarországi szlengben használatos fikázással, ami szidást, becsmérelést, ócsárlást jelent. Mint az közismert, a fikázás mindennaposan elterjedt jelenség a magyarországi közéletben, nem tudnak enélkül meglenni.

A magyarok nagy barátját, Robert Ficot nem vádoljuk semmiféle fikázással, annál inkább ficázással, mert ő ma sem tesz mást, mint amit hosszú politikai pályafutása során mindig is tett, vagyis előszeretettel alkalmazza a jól bevált ficát és újra meg újra előveszi a magyar kártyát. Nem Schneider József pesti kártyafestő 1836-os, azóta is népszerű „találmányára”, a Tell Vilmos történetét szépen kiszínezve elbeszélő kártyalapokra gondolok, hanem arra az ősrégi, nemes sportra, mely szerint, ha a szlovák (román, szerb, ukrán stb.) nacionalisták politikailag megszorulnak, azonnal eszükbe jut a „szolgálatos” kelet-európai „bűnbaknemzet“, vagyis miszerénységünk, a magyarok. Nem csodálkozom ugyan, hogy Fico elfojthatatlan zsigeri reflexeinek köszönhetően azt teszi, amit tesz, viszont amióta Orbán Viktorral összeborult az európai szuverenista mozgalom kebelén, mégiscsak valamivel több önmérsékletet vártam volna el tőle. Persze, kutyából nem lesz szalonna, és ha lesz is, csak kutyaszalonna…

Robert Fico nem képes megváltozni, viszont jó barátja, Orbán Viktor, megváltozott: a hajdani hajthatatlan harcost ma már szuverenista elvei & tervei túlzott önmérsékletre intik, ezért nem siet azonnal vérei védelmére, inkább bölcsen hallgat és szemlélődik. Pedig, ha valaki, ő aztán a ficázás nemzetközileg elismert nagymestere, aki lehet, magában kicsit neheztel Ficora, még ha nem is mondja, szlovák barátja Beneš-dekrétumok körüli újabb bajkeverése miatt.

A szlovák választásokkor valóban zseniális húzás volt az illegális migránsokat a déli szerb–magyar határról az északi magyar–szlovák határra buszoztatni, átengedni őket a határon, majd sajtófelhajtást rendezni, hadd érezze a szlovák választó, mekkora a baj, és ennek az ellenszere ugyan ki más lehetne, mint Robert Fico? Orbán segítsége nélkül egyáltalán nem biztos, hogy Fico megnyeri a választásokat. Megnyerte és most a segítséget szépen megköszöni: pártja kezdeményezésére fél évig terjedő börtön jár(hat) a Beneš-dekrétumok, illetve az azok alapján eljáró hatóságok kritizálásáért! Tételesen nem írja persze sehol, hogy ez kifejezetten a magyarok ellen kitalált SMER-fica lenne, ugyanis a kollektív bűnösség elve a szlovákiai németekre is vonatkozik, de mivel már réges régen elintézték őket, maradtak a magyarok, akiken ma is a port el lehet verni. Persze, ez csak a szépen elképzelt elmélet.

A gyakorlat az, hogy rajtunk is áll, hogy hagyjuk-e a port elverni magunkon? Ha a magyar kormány nem is hajlandó szuverenista csipkerózsika-álmából felébredni és végre tenni valamit, szerencsére tesznek mások. Az RMDSZ megmozdult, és nagyon helyesen – illik is, hogy egyik testvér segítse másikat! – európai képviselői által európai ügyet csinál a Fico-féle anakronisztikus dologból.

Tulajdonképpen még jól is jött, hogy Ficoék ennyire eszementen bekeményítettek, hiszen a szabad vélemény- és szólásszabadságot börtönnel büntető törvényükkel egész biztosan kihívják maguk ellen az EU neheztelését. Az EU-nak nincs (történelmi) érzéke a Beneš-dekrétumok helyes megítéléséhez, de ha az Unió egyik sarokkövét, a véleményszabadságot gyalázzák és van, aki mozgassa az ügyet, akkor biztosan lépni fognak. Tulajdonképpen ez egy első rangú helyzet egy kiadós EU-s példastatuáláshoz.

Január 30-án délután a felvidéki magyar fiatalok által alapított KÖZ.ÜGY platform tiltakozó tüntetést szervez Pozsony főterén Ficoék kollektív bűnösséget propagáló magatartása miatt. Többek között felszólal Gubik László, a Magyar Szövetség elnöke, illetve Martin Dubéci parlamenti alelnök, a Progresszív Szlovákia képviselője. Remélem, Ficoék lenyelik a keserű pirulát, és megeszik, amit főztek, hogy képzavarral éljek, nem megy el teljesen az eszük, és békén hagyják a demonstrálókat. Európa Pozsonyra figyel!

(Nyitókép: Magyar Szövetség)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?