Húszezer rendőr biztosítja a G20 zárónapját Hamburgban

Szombaton zárul a G20 csúcstalálkozó Hamburgban, ahol 19 ország és az Európai Unió vezetői próbálnak közös álláspontra jutni kereskedelmi, környezetvédelmi és terrorizmussal kapcsolatos kérdésekben. Szombat hajnalban erőszakos tüntetők csaptak össze a rendőrökkel, a városban ugyanakkor békés tüntetések is zajlottak.

A csütörtök esti és pénteki zavargások után szombatra virradóra eszkalálódott a helyzet a németországi Hamburg Schanzenviertel városrészében, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel a G20 csoport csúcstalálkozójával szemben erőszakosan tüntetők ellen, akik barikádokat gyújtottak fel és fosztogattak, tudósít az MTI.

Televíziós felvételek tanúsága szerint a hatóságok páncélozott járművekkel tolták félre a szélsőbaloldali aktivisták által emelt, égő barikádokat, a környező házakat átvizsgálták, miközben a városnegyed felett két, fényszórókkal felszerelt helikopter körözött.

Értesülések szerint a tiltakozók által sokáig blokkolt egyik kereszteződést kiürítették, vízágyúkat és könnygázt is bevetettek. Több randalírozó aktivista a szóban forgó kerület mellékutcáiban tűnt el a helyszínről, később pedig ismét több százan gyülekeztek a városi gyorsvasút egyik közeli megállójában.

A rendőrség a Facebookon keresztül felszólította a békés demonstrálókat, hogy láthatóan határolódjanak el az erőszakos tüntetőktől és hagyják el a környéket.Timo Zill rendőrségi szóvivő szerint a német hatóságok eddig erőgyűjtés miatt kivártak, ráadásul az embereik biztonságát is figyelembe kellett venniük, hiszen az aktivisták utcaköveket és Molotov-koktélokat gyűjtöttek a házak tetején. 

Még soha nem tapasztaltunk ilyen mértékű gyűlöletet és erőszakot – fogalmazott Zill a Bild című lap online kiadásában.

Mintegy 100 embert őrizetbe vettek, és néhányuk ellen letartóztatási parancsot is kiadtak, ők most vizsgálati fogságban vannak.

A rendőrség a Twitteren a kora hajnali órákban azt közölte, hogy kezd megnyugodni a helyzet, bár Schanzenviertelből még mindig érkeznek jelentések kisebb csoportok randalírozásáról.

A rendőrség összesítése szerint a két napja tartó zavargásokban 197 rendőr sebesült meg. Egyelőre nem tudni, hány aktivista sérült meg a zavargásokban. A tűzoltóság szóvivője elmondta: a tüntetők saját mentőorvosokkal rendelkeznek, így sok esetben nem szorulnak a hatóságok segítségére.

A csúcstalálkozó biztosítására mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgban más német tartományokból és külföldről. A német egységek munkáját osztrák rendőrök mellett hollandok is támogatják, de a súlyos zavargások miatt pénteken további erősítést kértek.

A Deutsche Welle arról számolt be, hogy a rendőrség szóvivője szerint csak kis számú szélsőbaloldali, illetve anarchista tüntető vett részt a zavargásokban, a tüntetők többsége, kürölbelül 100 000-en, békésen vonultak fel. A hatóságok 1500-ra becsülik a zavargást keltő tüntetők számát. A tudósítás szerint a G20 résztvevői elégedettek voltak a rnedőrség munkájával, de néhányan azt mondták, hogy tüntetőket még sosem láttak ennyire közel kerülni a csúcstalálkozó helyszínéhez.

Kapcsolódók

Kimaradt?