Ostromállapotban zajlott a pénteki G20 csúcstalálkozó

Valóságos ostromállapot volt pénteken Hamburgban a húsz legfejlettebb ország (G20) csúcstalálkozójának megnyitásakor, a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban 160 rendőr megsebesült.

Tüntetők ezrei vonultak az utcákra, hogy megakadályozzák a küldötteket abban, hogy eljussanak a találkozó színhelyére. A rendzavarásról felgyújtott autók – közöttük több rendőrségi jármű – és a város felett gomolygó füstfelhők tanúskodtak.

Melania Trump a hotelben ragadt

A Donald Trump amerikai elnök elleni tiltakozások olyan hevesek voltak, hogy felesége, Melania nem tudott eljutni az állami vezetők házastársai számára rendezett programokra, mert a rendőrség úgy ítélte meg, hogy túl veszélyes elhagynia a házat. A rendőrök több mint 80 tiltakozót vonszoltak el az Outer Alster tó közelében lévő útról, amely Trump elnök egyik lehetséges útvonala volt.

Kora este a tiltakozók az Elbphilharmonie épülete felé vonultak, hogy megzavarják a 20 ország vezetőinek a város új koncertpalotájában tervezett esti programját, és megpróbáltak behatolni a tüntetők elől lezárt területre. A rendőrség szerint mintegy 6000 ember próbált meg behatolni az övezetbe, közülük legalább ezren álarcon viseltek. A német törvények értelmében a tüntetőknek tilos elfedni az arcukat.   

A rendőrség vízágyúkat vetett be, hogy visszaszorítsa a tömeget, míg a tiltakozók gépkocsikat gyújtottak fel, palackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket. A jelek szerint az esti rendezvény a tervek szerint megkezdődött, Angela Merkel kancellár és több vezető megérkezett a helyszínre, köztük Donald Trump amerikai elnök és felesége is – írta a dpa német hírügynökség.

Tizenegy tüntető súlyosan megsérült

A hangverseny kezdete előtt a Greenpeace környezetvédelmi szervezet mintegy 15 hajója közelítette meg a koncertpalotát a kikötő irányából. A tiltakozók elől elzárt területhez érve a hajók felgyorsítottak, mintegy kétszáz tüntető a vízbe ugrott. Napközben Altona kerületben a tüntetők Molotov-koktéllal dobáltak meg egy rendőrőrsöt és a közeli pályaudvart, valamint rendőrségi autókat gyújtottak fel.   

Tizenegy tüntető súlyosan megsérült, amikor a város Bahrenfeld kerületében megpróbáltak áthatolni egy kerítésen. A négy méter magas kerítés a súlyuk alatt összeomlott, és maga alá temette őket. A rendőrség közlése szerint húsz tiltakozó rátámadt a biztonsági őrökre a Park Hyatt szállodában, ahol Vlagyimir Putyin orosz, Mun Dzse In dél-koreai elnök, valamint MalcolmTurnbull ausztrál kormányfő szállása van.

A rendőrségi helikopterekre jelzőrakétákat lőttek ki, az egyik kis híján eltalálta a helikoptert – közölte a rendőrség, amely szerint tüntetők betörték a mongol konzulátus ablakait és kiszúrták a kanadai küldöttség egyik gépkocsijának abroncsait. Angela Merkel elítélte és elfogadhatatlannak nevezte az erőszakot. Hozzátette: megérti a békés tüntetéseket, de az erőszakos tiltakozások emberéleteket veszélyeztetnek.

A rendőrség további erősítést kért

Mintegy 20 ezer rendőrt vezényeltek a kikötővárosba a rend fenntartására az ország minden részéből. A hamburgi rendőrség pénteken további erősítést kért, hogy kordában tudja tartani az erőszakot. Estére több mint 850 rendőrt tartott Hamburg felé öt szövetségi államból. Az összecsapásokban 160 rendőr sebesült meg könnyebben és 70 tüntetőt vettek őrizetbe.

A tüntetések miatt nagy fennakadások voltak a tömegközlekedésben, a rendőrség Twitter-üzenetekben szólította fel a lakosokat, hogy ne közlekedjenek autóval a városközpontban. Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter biztonsági okokból nem tudott megjelenni a találkozó keretében a városközpontban tartott egyik rendezvényen – közölték a szervezők.

 Szombatra mintegy 100 ezer globalizáció-ellenes tüntetőt várnak a hamburgi Deichtorplatzra.

Kapcsolódók

Kimaradt?