Merkel ma sem döntene másként a menekültekről

Angela Merkel német kancellár szerint helyes döntés volt a Magyarországon rekedt menekültek beengedése Németországba 2015 szeptemberében. A kancellár a Bunte című német magazin csütörtöki számában megjelenő interjúban a magazin honlapján közölt részletek szerint igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ismét ugyanúgy döntene-e, mint 2015 szeptemberében, amikor Németország megnyitotta határait a Magyarországon rekedt háborús menekültek előtt.

Elmondta, hogy Németország és Ausztria egy "humanitárius vészhelyzetben" úgy döntött, hogy "nem zárja le határait", és így "ezek az emberek el tudtak jönni hozzánk, ugyanúgy, ahogy mások már százezrével jöttek a megelőző hónapokban Magyarországon keresztül".

Hozzátette, hogy visszatekintve látható, hogy a menekültválság valamennyi uniós tagország mulasztásának következménye. Mint mondta, "Európában egész biztosan túl későn vettük észre, hogy annyira elviselhetetlenné vált a helyzet" a menekültek hazájában vagy ezeknek az országoknak a térségében, hogy "bűnöző embercsempészek kezébe helyezték sorsukat".

A német kancellár hangsúlyozta, hogy a jövőben sokkal erősebben kell törekedni a menekülésre késztető okok megszüntetésére, "meg kell próbálni más országokkal együtt békés megoldást találni a háborúkra, küzdeni kell az éhínség és a szegénység ellen, és többet kell tenni az éghajlat védelméért". Hozzátette, hogy a globalizáció nagyban hozzájárul Németország jólétéhez, de az "Európa határainál zajló válságok és háborúk is erősebben érintenek minket közvetlenül".

"Ránk is tartozik"

"Cseppet sem segít, ha azt gondoljuk, hogy mindez nem ránk tartozik: ránk is tartozik és el kell fogadnunk az új politikai feladatokat" - mondta Angela Merkel. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke kiemelte, hogy a munkanélküli és szociális támogatás leggyakoribb formájában, az úgynevezett Hartz IV. támogatásban részesülőknek nem kell tartaniuk attól, hogy a menekültválság miatt csökken a juttatásuk. Érthető mindazok aggodalma, akiknek nincs állásuk vagy kevés pénzből kell gazdálkodniuk, de a támogatásukra indított programok "magától értetődően kivétel nélkül folytatódnak" - ígérte a kancellár.

Hozzátette, hogy a bevándorlás miatt a szociális lakások építésének ösztönzésére indított nagyszabású programokból és munkaerőpiaci intézkedésekből "valamennyi munkanélküli és tartós munkanélküli profitálhat".

Németország hasznára válik

A Bunte ismertetése szerint a kancellár az interjúban párhuzamot vont a migrációból adódó társadalmi kihívások és a digitalizáció hatására zajló társadalmi átalakulás között. Aláhúzta, hogy "társadalmunk mindig is változóban volt és minden egyes nap tovább változik". A folyamatos változásnak különböző okai vannak, például a digitalizáció. Ennek belátáshoz elég visszatekinteni 30 évre és összehasonlítani, hogy miként éltek az emberek akkor, és hogyan élnek most - fejtette ki.

Elmondta, hogy meggyőződése szerint a bevándorlás Németország hasznára válik. "Természetesen sok gond lesz még, de nagy esélyek is lesznek". "Ajánlom mindenkinek, aki fél, hogy ha van lehetősége, egyszerűen ismerkedjen meg egy emberrel, aki hozzánk menekült. Ezek az emberek sok mindent megéltek és megszenvedtek, és ugyanúgy vannak aggodalmaik és reményeik, mint nekünk" - mondta Angela Merkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?