Megnyitják a bolygó leghosszabb vasúti alagútját

Két évtizednyi munka után végre megnyithatja kapuit a bolygó leghosszabb és legmélyebb vasúti alagútja Svájcban. Az 57 kilométeres Gotthárd-alagút a Svájci Alpokban biztosítja majd a gyorsabb közlekedést Észak- és dél-Európa között. Szakértők szerint az új útvonal forradalmasítja az európai teherszállítást. Gyakorlati példával élve legalább évi egymillió kamion munkáját veszik majd az itt közlekedő vagonok.

Svájc a Japánban található 53,9 kilométeres Seikan alagúttól veszi át az elsőséget és az Egyesült Királyságot és Franciaországot összekötő 50,5 kilométeres Csatorna-alagutat szorítja a harmadik helyre. A megnyitón várhatóan részt vesz Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Matteo Renzi olasz miniszterelnök is. 

A 12 milliárd dollárt felemésztő projektről Svájc 1992-ben népszavazáson döntött. Az alagút végig 2,3 kilométerrel a hegyszint alatt fut, ahol a hőmérséklet akár a 46 Celsius-fokot is elérheti. A mérnököknek 73 különböző kőzettel volt dolguk, melyek közül valamelyik a gránit keménységével, míg mások a cukor puhaságával volt megegyező. Két évtized alatt 28 millió tonna törmeléket hordtak el. A munkálatok során kilencen vesztették életüket. Az alagút fő útvonalat képez majd a hollandiai Rotterdam és az olaszországi Genova között. A tesztelések alatt 260 teherszállító vonat 65 utassal a fedélzetén szeli majd át a hegyeket napi egyszer, 17 perc alatt.

Kimaradt?