Mélyponton a német kormánypártok támogatottsága

Németországban mélypontra süllyedt a kormánypártok támogatottsága egy keddi felmérés szerint, amely kimutatta, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége, és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) együtt most először nem rendelkezik többségi választói támogatottsággal.

Az Insa közvélemény-kutató intézet adatai szerint a CDU/CSU a szavazatok 30 százalékára számíthat, ami 0,5 százalékpontos gyengülés az egy héttel korábbihoz képest, míg az SPD ugyancsak 0,5 százalékponttal gyengülve 19 százalékon áll a Bild című lapban ismertetett felmérés szerint. A kormánypártok így 49 százalékot szereznének, ha most vasárnap lenne a parlamenti (Bundestag) választás.

A legutóbbi, 2013-ban tartott választáson a CDU/CSU 41,5 százalékos, az SPD 25,7 százalékos eredménnyel végzett. 

A bajor CSU szerint az uniópártok visszaesése a kormány menekültpolitikájának tulajdonítható, és annak, hogy a CDU elhanyagolja a jobboldali szavazókat, aminek következtében megerősödött a pártszövetségtől jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű parlamenten kívüli párt. "Mindenkinek árt, ha a CDU és az SPD mindinkább hasonlít egymásra" - mondta a Bildnek Andreas Scheuer, a CSU főtitkára.

A CSU tavaly szeptember - a menekültválság elmélyülése -  óta folyamatosan és erőteljesen bírálja Angela Merkel kancellárt, a CDU elnökét a kormány válságkezelő tevékenysége miatt. A testvérpártok vezetői a tervek szerint június 24-én egy szűk körű találkozón megpróbálják majd lezárni a vitát. Azonban hét végi sajtóértesülések szerint egyelőre abban sem tudtak megállapodni, hogy hol tartsák a megbeszélést. 

Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint Angela Merkel és Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke kedd este négyszemközti egyeztetést tart.

A CDU egyik tekintélyes vezetője, Thomas de Maiziere belügyminiszter visszafogottságra intette a testvérpártot a Berliner Morgenpost című lapban kedden ismertetett nyilatkozatában, amelyben úgy vélte, hogy a CSU nyílt bírálatai az egész pártszövetségnek ártanak. Hozzátette, hogy "vissza lehetne venni a hangerőből" azért is, mert már alig érkeznek menekültek Németországba . Hangoztatta, hogy az AfD-vel keményen, de tárgyilagosan és udvariasan kell vitázni, és a CDU/CSU-nak nem kell minden témára "ráfordulnia", amelyet az újonc párt behoz a nyilvánosságba, hanem inkább a saját elképzeléseivel, programjával kell elnyernie a választók bizalmát.

Kapcsolódók

Kimaradt?