Nem akarják a bostoni robbantó halálát a nyolcéves áldozat szülei

Nem akarják a két évvel ezelőtti bostoni robbantásban életét vesztett kisfiú szülei, hogy kivégezzék a terrorcselekmény miatt elítélt Dzsohar Carnajevet.

A bostoni maratoni futóverseny befutójánál elkövetett merényletben 8 évesen meghalt Martin Richard szülei, Bill és Denise Richard a The Boston Globe című napilap pénteki számában címoldalon közölt írásában azzal érveltek, hogy Carnajev halálra ítélésének a fellebbezések miatt várhatóan elhúzódó folyamata csak elnyújtja az áldozatok és hozzátartozóik szenvedését.

A szülők azt javasolták, hogy az ügyészség a legsúlyosabb büntetés helyett kérje tényleges és megfellebbezhetetlen életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását.

Az esküdtszék a hónap elején bűnösnek mondta ki Carnajevet a 2013-as kettős robbantás elkövetésében, amelynek következtében hárman életüket vesztették és 264-en megsebesültek. A testület mind a 30, ellene felhozott vádpontban elmarasztalta a csecsen származású elkövetőt, akit 17 vádpont miatt halálra ítélhetnek. Az elítéltet egyebek között négyrendbeli gyilkosságban (a robbantás után néhány nappal rendőrgyilkosság is történt), összeesküvésben és tömeges halált okozó fegyver használatában mondták ki bűnösnek.

„Fájdalmas emlékeztető”

A per második szakasza, amelyben Carnajev büntetésének mértékét fogják eldönteni, jövő kedden kezdődik. Bill Richard tanúskodott a tárgyalás első, az elkövető bűnösségét megállapító szakaszában. A Richard család most 9 éves lánya, Jane súlyos, 13 éves Henry fia pedig könnyebb sérülést szenvedett, és az anya látása is károsodott egy repesz miatt.

"Tudjuk, hogy a kormánynak oka van rá, hogy halálbüntetést kérjen, de az ítélet elérésére való folyamatos törekvés több éves fellebbezéssel járhat, és meghosszabbítja életünk legfájdalmasabb napjának újraélését" - írták a bostoni lapban szülők. "Azt reméljük, hogy a két megmaradt gyermekünknek nem kell majd azzal az állandó és fájdalmas emlékeztetővel felnőniük, hogy az alperes mit vett el tőlük" - tették hozzá.

Richardék ugyanakkor leszögezték: kizárólag a saját álláspontjuknak adtak hangot, a többi áldozat nevében nem nyilatkozhatnak. Carmen Otiz massachusettsi szövetségi ügyész válaszközleményében rámutatott: tudatában van annak, hogy Richardék miként éreznek, de a család véleménye csak egy a sok közül, amelyet mérlegelnie kell.

Kapcsolódók

Kimaradt?