Büszkén felvállalta tettét a budapesti Horthy-szobrot vörös festékkel leöntő nő

Saját Facebook-oldalán ismerte el tettét az a nő, aki pénteken vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós szobrát a Budapest belvárosában.

„Elhatárolódás. Sem Horthy Miklós bűneivel, sem Horthy István bűntudatával nem vagyok hajlandó azonosulni. Követelem, hogy az Orbán-kormány költözzön Székelyföldre” – írta a Facebook-bejegyzésében T. E. „Le a székely zászlót a Parlamentből. Köztársaságot újra” – folytatta a nő, aki vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós mellszobrát a Szabadság-téri Hazatérés református templom előtt.

Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a Magyar Nemzetnek annyit mondott: rongálás bűncselekmény miatt nyomozást rendeltek el – akkor még – ismeretlen tettes ellen. A helyszínen szemlét tartott a rendőrség, munkájukat szemtanúk beszámolói is segítik. A rongálást kamerafelvétel is rögzítette, amelyen látszik, hogy az elkövető több mozdulattal, rengeteg festéket szétlocsolva öntötte le a szobrot. 

Mint írtuk, a külföldi szoborrongálás két héttel ezelőtt szívárgott be először Magyarországra, akkor ismeretlen elkövetők Winston Churchill volt brit miniszterelnök városligeti szobrát firkálták össze »BLM« és »náci« feliratokkal”. 

Kapcsolódók

Kimaradt?