A gyarmatosító uralkodó, II. Lipót szobrait távolították el a hétvégén Belgiumban

A belga gyarmati múlt ellentmondásos alakjának számító egykori uralkodó, II. Lipót szobrait távolították el a hétvégén két belgiumi városból. A Halle közparkjában álló szobrot azt követően szállították el, hogy megrongálták és ledöntötték. Mons egyetemének vezetősége pedig a tanárok, diákok és a látogatók érzékenységére hivatkozva helyezte raktárba az egykori uralkodó szobrát.

A Le Soir című francia nyelvű belga napilap arról tájékozatott, hogy a Brüsszeltől mintegy 15 kilométerre található Halle városának parkjában ismeretlenek festékkel öntötték le, majd ledöntötték II. Lipót mellszobrát a hétvégén. Az önkormányzat közleményében sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és úgy döntött, a további pusztítás elkerülése érdekében ideiglenesen eltávolítja a korábbi uralkodót ábrázoló alkotást.

Azt közölték, egyelőre nem világos, hogy kik az elkövetők, és az sem, hogy a vandalizmus a faji egyenlőtlenségről szóló vitában gyökerezik-e. Az önkormányzat nem tervezi a szobor végleges eltávolítását, úgy gondolja ugyanis, hogy „nem visz előre a múlt elkendőzése” – közölték.

A The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál beszámolója szerint a dél-belgiumi Mons egyetemén található egykori uralkodót ábrázoló szobrot csaknem húsz éve egy ritkán látogatott teremben helyzeték el, „tudván, hogy az uralkodó látványa kellemetlen érzéseket válthat ki a hallgatók és a látogatók körében". Végleges elszállításáról azt követően döntött az intézmény vezetősége, hogy hallgatók és diákok egy csoportja írásban követelte a szobor eltávolítását. Indoklásukban a kérvényezők a gyarmati múlttal összefüggő esetleges érzékenységre hivatkoztak.

Az elmúlt hetekben és hónapokban több, II. Lipótot ábrázoló köztéri alkotást is megrongáltak belgiumi városokban. A Brüsszel belvárosában található királyi palota szomszédságában festékkel öntötték le az egykori király lovasszobrát, talapzatát rasszizmusellenes feliratokkal látták el. Ismeretlenek rongálták meg az egykori uralkodó által alapított tervureni Afrika-múzeum kertjében álló szobrot is. Az észak-belgiumi Antwerpen Ekeren nevű városrészében álló szobrot felgyújtották, miután vörös festékkel lelocsolták. Ezt az alkotást múlt kedden restaurálásra elszállították. A korábbi uralkodó Gentben található mellszobrát szintén vörös festékkel öntötték le, és ráírták, hogy "Nem kapok levegőt", az afroamerikai George Floyd rendőri erőszak nyomán Minneapolisban május végén bekövetkezett halálára utalva.

Belgiumban több szervezet, valamint parlamenti pártok nemrégiben az ország történelmének felülvizsgálatát kezdeményezték. Többek a gyarmati múltra emlékeztető utcanevek megváltoztatását, a köztéri alkotások eltávolítását szorgalmazzák. A kezdeményezők érthetetlennek tartják, hogy "II. Lipótot továbbra is tisztelet övezi mindazok után, amit a kongói nép ellen elkövetett".

Az 1865 és 1909 között uralkodó II. Lipót személyes birodalmat épített ki Közép-Afrikában, a Kongó folyó vidékén. A terület Kongó Szabadállam néven 1885-től két évtizedig személyes tulajdonát képezte. Ő maga nem járt Kongóban, de ügynökei olyan kegyetlenül bántak a bennszülöttekkel, hogy 1908-ban a belga kormány átvette tőle a gyarmat igazgatását. Fennhatósága alatt becslések szerint 10-15 millió kongói vesztette életét. A terület 1960. július 1-jén nyerte el függetlenségét.

Kapcsolódók

Kimaradt?