Ankara cáfolja, hogy a török hadsereg vegyi fegyvert vet be Északkelet-Szíriában

Cáfolta azokat a híreszteléseket egy csütörtöki nyilatkozatában Hulusi Akar török védelmi miniszter, amelyek szerint a török hadsereg vegyi fegyvert is bevet az északkelet-szíriai offenzíva során az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen.

Akar szavait az Anadolu török állami hírügynökség idézte, aki a jelentés szerint azt mondta: olyan információk érkeznek hozzájuk, hogy az YPG alkalmaz vegyi fegyvert, amit megpróbálnak a török hadseregre kenni. A miniszter leszögezte: köztudott tény, hogy a török haderő eszköztárában nincs vegyi fegyver. Egyúttal közölte: olyan értesüléseik is vannak, hogy az YPG civilek elleni támadásokra készül, hogy azt a látszatot keltse, hogy az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet továbbra is fenyegetést jelent a térségben. A tárcavezető hangsúlyozta: különösen a külföldi sajtóban sok olyan valótlan hírt és felvételt látnak, ami a török hadsereg „körültekintését és sikerességét” próbálja beárnyékolni.

 A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában az YPG-vel, továbbá az Iszlám Állam tagjaival szemben. Törökország vállalta ugyanis, hogy átveszi a kurd fegyveres csoporttól a térségben raboskodó iszlamista szélsőségesek felügyeletét azon a területen, amelyet ellenőrzése alá von. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését. A török katonai beavatkozás azután vette kezdetét, hogy kivonult a térségből az amerikai hadsereg, amely kiképezte és modern fegyverekkel látta el az YPG-t az Iszlám Állam elleni harcban.

A török védelmi minisztérium csütörtökön arról számolt be, hogy eddig az YPG 673 "terroristáját" tették harcképtelenné.

Kapcsolódók

Kimaradt?