A több száz áldozatot követelő Srí Lanka-i terrorakciók hírére első dolgom az volt, hogy megnéztem a közösségi oldalon, hazatért-e már onnan Borsos Csaba marosvásárhelyi újságíró kolléga. Egy hónapos utazásáról készült fotói révén ugyanis virtuálisan magam is „bejártam” a csodaszép szigetországot. A merényletekre reagáló, visszafogott, ám némi megrendültségről is árulkodó bejegyzését olvasva arra kértem, beszéljen hátizsákos kalandozásáról, és arról, hogyan úszták meg ezt, a hírek szerint régóta készülődő veszélyt.

Hol és hogyan ért a terrorakciók híre? Gondolom, számodra teljese másképp volt megrázó ez az atrocitás, amely áldozatainak száma azóta is egyre nő…

Igen, azt hiszem, elmondhatom: más szempontokból volt ez megrázó számomra, hiszen csupán egy bő héttel a húsvétvasárnapi merénylet előtt érkeztem haza Srí Lankáról. Megrázó volt azért is, mert ráadásul utazásom végét éppen azon a két helyszínen – Negombóban és a fővárosban, Colombóban – töltöttem, ahol a merényletek történtek. S ha lehet ennél pikánsabb is a helyzet: konkrétan azokon a helyeken is megfordultam, ahol a bombák robbantak. Úgyhogy igazából hullámokban tör most rám ez az egész sokk az újabb és újabb hírekre, így például arra, hogy a merényletek után további 87 robbanószerkezetet találtak Colombóban, számos olyan helyen, amit szintén bejártunk a társaimmal. Nyilván, érdekes lenne tudni, hogy már akkor készült-e ez az egész akció, amikor mi ott voltunk vagy csak később. A jelek arra utalnak, hogy a tervek akkorra már meglehettek, csak vártak még a kivitelezésükkel…

Szintén megrázó az, hogy itt tulajdonképpen egy rendkívül barátságos országról van szó. Természetes számomra, hogy újságíróként úgy jártam be Srí Lankát, hogy sokat érdeklődtem, beszélgettem mindenütt a helyiekkel, kérdeztem őket arról, hogy mi a helyzet a polgárháború utáni egymással való megféréssel.

Milyennek tapasztaltad a különböző vallási közösségek közötti viszonyt? Láttad-e annak valami jelét, hogy a viszony bármikor ismét robbanhat?

Az egyszerű emberek, akikkel én beszélgettem, mind azt mondták: most már fellélegezhetnek a háború után, mert úgy tűnik, hogy minden rendben van. És azt is hadd említsem meg, hogy a cunami és polgárháború sújtotta Srí Lankán én csak és kizárólag mosolygós és segítőkész emberekkel találkoztam: ugyanolyan jól éreztem magam a muszlim kajálda szakácsával, a buddhista piaci előadóval, a hindu szállásadómmal vagy a katolikus fuvarossal. Ők is jól megfértek egymás mellett.

Sőt, Colombóban egy adott pillanatban a muszlim negyed kellős közepén találtuk magunk éppen egy vallásos szertartásuk végén, amikor özönlöttek az utcára a muszlim vallású emberek. Egyáltalán nem érzetük veszélyben magunkat, nem éreztük azt, hogy félnünk kellene, nem voltak rossz érzéseink. De ezek szerint jobb lett volna, ha van némi veszélyérzetünk… Ahogy láttam a CNN-en, az Iszlám Állam egy idő után magára is vállalta a robbantásokat, és úgy tűnik, hogy az új-zélandi Christchurch elleni merényletre volt ez válasz részükről.

Azt írtad a merénylet utáni a bejegyzésedbe, hogy „Srí Lanka többet érdemel annál, minthogy vallásos bullshitek célpontja legyen”. Azonban úgy látszik, hogy ezeket a „bullshiteket” az ottani belpolitikai pengeváltás is javában ösztönzi: a merénylet tervéről is pontosan tudtak a hatóságok, de az infó nem jutott tovább. Mennyire sikerül belelátnod ezekbe a közéleti mozgásokba innen?

Már-már kötelességemnek érzem minden vetületét figyelni az általam meglátogatott országok dolgait utólag is. Nagyon furcsálltam, hogy az indiai titkosszolgálat és az amerikai nagykövetség a merényletre vonatkozó figyelmeztetései ellenére a srí lankai hatóságokat nem tették meg a szükséges óvintézkedéseket. Ehhez hozzátenném, hogy Colombo és Negombo nagy katolikus közösség lakhelye, rengeteg a katolikus templom is. Negombóban csak egyetlen kerületben kapásból fel tudnék sorolni négy-öt nagy templomot, annyira jelentős méretű vallásos építmények ezek. Srí Lanka lakosságának nagy része buddhista, de ebben a két városban – amely 37 kilométerre van egymástól – a katolikus mellett sok más vallású ember is él.

Nem tudom, hogy mennyire lehet felkészülni egy ilyen merényletre. Azt viszont biztos, hogy fegyveres őrséget ki lehetett volna vezényelni a fontosabb helyszínekre, főként a templomokhoz, még akkor is, ha ez a húsvét varázsát amúgy rombolta volna. De még így sem tudom elképzelni, egyáltalán hogyan lehetett volna fegyveresekkel kiszűrni a merénylőket, amikor egy hátizsákos fickó a több százas tömeggel pont úgy bejuthat egy templomba, mintha csak imádkozni menne. Ráadásul a merényleteket maradéktalanul helyiek követték el, sajnos…

Vélhetően nemzetközi ösztönzés is volt a háttérben, a helyi békétlenségeket a világhálón is megtámogatták…

Nem tudom, hogyan történhetett. Mert ugye az Iszlám Államról azt hallottuk nemrég, hogy felszámolták a különböző sejtjeit. Ezek szerint mégsem… Akció és reakció – nagyjából így működik ez a világ. Itt azonban az is sajnálatos, hogy pont egy olyan ország volt a célpont, amely most kezdett talpra állni, mindemellett pedig egy fantasztikus és gyönyörű hely is.

Még így is csak ajánlani tudom turisztikai úti célként, bár egyértelműen nem annyira nyugodt szívvel, mint néhány napja, hiszen egy ilyen történés után az ember megretten. És azért ajánlom továbbra is, mert egy, a Magyarországénál kisebb területen csodálatos, főként természeti adottságai vannak ennek a helynek és az emberek is nagyon közvetlenek, odaadóak és segítőkészek.

A támadás célpontjai a keresztények, de a turisták is voltak, akik húsvétot ünnepelni mentek a szigetországba. Ez vélhetően súlyosan érinti majd az idegenforgalmat. Konkrétan mit jelent a turizmus Srí Lankának? Kikkel találkoztál ott, akiket ugyancsak az ország különleges adottságai vonzottak oda?

Egy ilyen kis országnak nagyon számít a turizmus, renegeteg pénz folyik be az országba az idegenforgalom által. Azt is el kell mondanom, hogy délkelet-ázsiai túráim alatt itt találkoztam például a legtöbb orosz turistával. Kínaiak is sokan vannak, de a turisták javarésze orosz, ausztrálok kevesebben volt, németek viszont ismét elég sokan.

Ez a terrorakció vélhetően derékba töri majd a turizmust, meg aztán az is egyre szembetűnőbb, hogy Srí Lankán politikailag sincs minden rendben – puccskísérletet is végrehajtottak nem is olyan rég. De az emberek minden nehézség ellenére is nagyon pozitívak voltak, és azt hiszem, hogy az ázsiai kontinensen még csak Kambodzsában találkoztam ilyen mosolygós emberekkel.

Bár valóban jobb várni az odautazással, azért mondd el azt: hogyan szervezted meg három útitársaddal ezt a hosszú kirándulást? Ahogy én láttam, nem a klasszikus turistaútvonalakat jártátok be…

Az az igazság, hogy a többi utunkhoz viszonyítva, Srí Lankán éppen egy klasszikusabbnak számító útvonalat jártunk be, mert annyira kicsi az ország, hogy az ember akaratlanul is azokat a kulturális látványosságokat járja be, amelyeket „meg kell látogatni”.Azt viszont elmondhatom, hogy minden hasonló utazásunkkor – így most is – a tervezés teljesen magánúton történt, ami azt jelenti, hogy kinéztük magunknak az útvonalat és repjegyet vettünk, a szállásokat meg a helyszínen foglaltuk le. Ehhez persze némi tapasztalat és bátorság is kell, azonban mi minden esetben a hátizsákos stílust választjuk.

Az útvonalról talán annyit, hogy voltak olyan helyek, amiket kihagytunk, másokat vállaltunk be. Meghatározó volt ebben az is, hogy Srí Lanka nagyon természet közeli, nagy és high tech városra nem igazán lehet számítani, Colombót is csak most építik a kínaiak teljes erőbedobással, kell még várni néhány évtizedet ahhoz, hogy valódi metropolisz képét öltse.

Szóval, inkább a természet közeli úti célokat választottuk. Nyílván, Srí Lanka hírességeit is próbáltuk megnézni, például voltunk a híres ceyloni teagyárben, de bejártuk a hegyeket Nuwara Eliyában és Ellában, és Mirissa partvidékét, ahol kék bálnákat is láttunk. Na és elmentünk a legvagányabb szafarira, amin eddigi életemben jártam, utazásunk fénypontja pedig az Udawalawe nemzeti park volt. És persze, rengeteg meglepetés is volt: amikor ül az ember a tengerparton és fél méterre tőle kétszáz teknős bukkan fel a homokból és a tenger felé veszi az útját, az azért nem mindennapi élmény…

Beszámolód hallgatva arra gondoltam, hogy talán azáltal is szerencsések voltatok, hogy a turisztikai irodák mellett kerültétek a húsvéti utazásajánlatokat is…

Amikor az embernek már van egy bizonyos szintű tapasztalata és bátorsága, akkor nagy ívben elkerüli az utazási irodákat, már csak azért is, hogy ne fizessen rá, másfelől meg aztán ne mondják meg, hogy mit kell megnézni, hová kell menni. Én ezt sem szeretem. Tehát a mi esetünkben a turisztikai iroda általában sem jöhet szóba.

Ami meg a húsvéti időszakot illeti: el kell mondanom, hogy mi egy hónappal korábbra terveztük ezt a kirándulást, de végül áttoltuk, mert az egyik útitársamnak így felelt meg munkahely szempontjából. Meg aztán azt mondtuk, úgy döntöttünk: ha már így alakult, akkor húsvétra mindenki érjen haza a családjához. Úgy látszik a történtek után, hogy ez bizonyult a tökéletes tervnek…

Hazatértünk óta nem találkoztam még az útitársaimmal, de azt már megbeszéltük, hogy „srácok, ezt jól összehoztuk”. És persze mindenikünk érzi, hogy most nem egy apró dolgot úsztunk meg.