Robbantássorozat húsvétkor Srí Lankán, több mint 200 halott (percről percre)

Egymás után nyolc robbanás is történt húsvétvasárnap Srí Lankán, a fővárosban, ezek közül a legutóbbi egy északi peremkerületben. Korábban három keresztény templomot és négy szállodát ért robbantásos támadás, olyan helyeken, ahol turisták is nagy számban megfordulnak. A friss hírek szerint több mint 200 ember meghalt, további több mint 450-en pedig megsebesültek – jelentették különböző helyi források. Cikkünk frissül.

21:04

Mike Pompeo terrortámadásnak nevezte a merényleteket

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter terrortámadásnak nevezte és a leghatározottabban elítélte a Srí Lankán szállodák és keresztények templomok ellen húsvét vasárnap elkövetett merényleteket.Közleményében az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta: "az egyetemes értékek és szabadság elleni támadás az imahelyeken összegyűlt, vagy az ünnepi ételüket fogyasztó ártatlan emberek elleni támadás". A miniszter szerint ez is azt mutatja, a terroristák egyetlen célja, hogy fenyegessék a békességet és a biztonságot. (MTI)

19:36

Megerősítették, hogy külföldiek is vannak az áldozatok között

Korábban azt írták, hogy a halálos áldozatok között legkevesebb 35 külföldi van. A holland és a portugál külügyminisztérium megerősítette, hogy egy-egy állampolgáruk is a halálos áldozatok között van. A People’s Daily című angol nyelvű kínai napilap szerint egy kínai állampolgár is életét vesztette. Az Anadolu török hírügynökség jelentése szerint két török állampolgár is az áldozatok között van, akik mérnökként dolgoztak az országban. Az indiai hatóságok megerősítették a Hszinhua kínai hírügynökség értesülését, miszerint a halottak között egy indiai nő is van. (Hirado.hu)

 

18:53

Ponta tárgyalni akar a PSD-val a közös kormányzásról

Victor Ponta felhívást intézett volt szociáldemokrata kollégáihoz, hogy „alakítsák újra” a 2016-ban beígért kormányt. „Üljünk le tárgyalni, értsük meg, hogy ennek a kormánynak vége, támogassunk együtt az elnökválasztás második fordulójában egy közös jelöltet, Mircea Diaconut, aki Klaus Johannis erős ellenjelöltje lehetne, és igyekezzünk újjáépíteni azt a kormányt, amelyet 2016-ban beígértünk, és amelyet 2017-ben Dragnea szétvert” - nyilatkozta Ponta a bizalmatlansági indítvány elfogadása után. (Agerpres)

18:20

Őrizetbe vettek hét embert

Egy házkutatás során őrizetbe vettek hét embert vasárnap Colombóban. Az akcióban három rendőr életét vesztette – közölték a Srí Lanka-i hatóságok.

A rendőrök a főváros Dematagoda nevű peremkerületében tartottak házkutatást, ahol a nyolcadik robbanás történt. Az AP hírügynökség értesülései szerint az akció során a házban tartózkodók legalább két robbanószerkezetet is működésbe hoztak, a hatóságok szerint a három rendőr e robbanásokban vesztette életét.

Ruvan Vidzsevardena Srí Lanka-i védelmi miniszter helyi idő szerint vasárnap este tartott sajtótájékoztatóján a merényleteket vallási szélsőségesek által elkövetetett terrorcselekményeknek nevezte. Hozzátette, hogy a nyolc robbantás nagy része vélhetően öngyilkos merénylet volt.

Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök aggodalmának adott hangot miatt, hogy a húsvétvasárnapi merényletek – amelyek elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett – negatív hatással lehetnek az ország biztonsági helyzetére és a gazdaságára. Mikroblog-bejegyzésében egyúttal felszólított arra is, hogy senki ne terjesszen ellenőrizetlen híreszteléseket a merényletekről.

A polgárháború vége óta nem volt jelentősebb támadás vagy terrorcselekmény az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresen vannak súrlódások és kisebb atrocitások.

17:59

Nyolc romániai gyereket biztonságos helyre szállítottak

Colombo külvárosában, egy katonai bázisnál helyezték biztonságba azt a nyolc romániai gyermeket, akik a merényletek idején Srí Lanka legnagyobb városában tartózkodtak – közölte vasárnap Teodor Meleşcanu külügyminiszter. Meleşcanu a Digi 24 televíziócsatornának számolt be arról, hogy telefonon felvette a kapcsolatot a Colombóban élő vagy ott nyaraló román állampolgárok egy részével, akik közölték, hogy nem esett bántódásuk a támadások során. Egy nyolcfős gyerekcsoport is Colombóban van egy kísérővel, érdekükben a román külügy a helyi hatóságok segítségét kérte, akik egy rendkívül szigorú biztonsági körülmények között őrzött katonai bázisra szállították a gyerekeket. A külügyminiszter arra kérte a Colombóban tartózkodó román állampolgárokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot Románia konzulátusával, és mielőbb térjenek haza. (Agerpres)

16:39

Meghaladta a 200-at a halottak száma

Az Agerpres szerint 207-re emelkedett a halottak száma.
14:33

Elítélte az államfő és a külügyminisztérium a Srí Lanka-i merényleteket

Klaus Johannis államfő és a külügyminisztérium is elítélte a Srí Lankán történt véres merényleteket. „Szilárdan elítélem a szörnyű támadásokat, amelyeket ártatlan Srí Lanka-i emberek ellen intéztek húsvét vasárnapján. Részvétem minden szenvedőnek. Meg kell védelmeznünk a hit és a vallás szabadságát” – írta a Twitterre az államfő. A külügyminisztérium szintén a Twitteren reagált a Srí Lanka-i húsvéti merényletekre. „A felháborító támadások sokkolnak bennünket! Őszinte részvétünk a Srí Lanka-i embereknek. Együttérzéssel gondolunk rájuk és imádkozunk az áldozatokért” – olvasható a külügyi tárca üzenetében.

14:31

Nyugat-európaiak és amerikaiak a sérültek között

A Daily Mail brit lap tudósítása szerint a sérültek között japán, brit, amerikai, holland és portugál állampolgárok vannak.

14:24

Nem tudnak magyar áldozatokról

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban elítéli a keresztény közösséget sújtó Srí Lanka-i aljas támadásokat – közölte a KKM vasárnap az MTI-vel. A közleményben azt írták: a tárca megdöbbenéssel értesült a húsvétvasárnapi merényletekről, az iszonyú támadásokat a leghatározottabban elítéli. Jelenleg nincs információ arról, hogy magyar érintettje lenne a támadásoknak. „Legmélyebb együttérzésünkről biztosítjuk az áldozatok családjait és a sérülteket” – áll a közleményben.

14:20

Szakértők: összehangolt támadás a kereszténység ellen

A kereszténység elleni szervezett és alaposan kitervelt dzsihadista támadásról beszélt a srí lankai támadással kapcsolatban Georg Spöttle magyarországi biztonságpolitikai szakértő az M1-en. A Nézőpont Intézet munkatársa rámutatott: a robbantások célpontjai mind olyan templomok és hotelek voltak, amelyek a keresztény, nyugati turisták által kedvelt helyszínek. Jól átgondolt, megszervezett támadássorozatot követtek el Srí Lankán, és lehet, hogy még nincs vége – ezt már Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő mondta az M1 vasárnap reggeli műsorában. (MTI)

14:18

Kijárási tilalmat rendeltek el

Az ország kormánya kijárási tilalmat rendelt el azonnal hatállyal, és felfüggesztette a közösségi média működését, de ezekről egyelőre nem lehet tudni többet – jelentették hírügynökségek. Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát. Aljas támadásnak nevezte a merényleteket. Maitripala Sziriszena államfő is hangot adott megdöbbenésének. (MTI)

14:14

Újabb két robbantás volt

Hat robbantás szinte egy időben történt, egy hetedik és a nyolcadik órákkal később. Öt támadást a fővárosban, Colombóban követtek el: négy luxusszállodában és a Szent Antalról elnevezett katolikus templomban. A két vidéki robbantás a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város katolikus Szent Sebestyén-templomában, illetve a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában történt. A katolikus templomokban általában sok hívő volt a húsvétvasárnapi mise miatt. (Hirado.hu)

12:13

Az NTJ iszlamista mozgalomra gyanakszanak

Friss jelentések szerint 156-ra nőtt a halottak száma, és z áldozatok között legkevesebb 35 külföldi van. Az országos rendőrfőkapitány beszámolt arról, hogy tíz nappal ezelőtt egy iszlamista mozgalom, az NTJ öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött fontos templomok és India külképviselete ellen. Az NTJ tavaly vált ismertté buddhista szobrok elleni vandál tetteivel az országban. (Hirado.hu)

11:36

Rossz szemmel nézik a katolikusokat

A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muzulmán, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. A katolikusoknak sokak szerint hídszerepük van, mert a többségben lévő szingalézek és a kisebbségben lévő tamilok között is vannak ilyen vallásúak. Bizonyos katolikusokat azonban rossz szemmel néznek többen, mert támogatják, hogy a nemzetközi közösség vizsgálja ki: a Srí Lanka-i hadsereg tagjai milyen háborús bűnöket követtek el a tamilok ellen az 1972 és 2009 közötti polgárháborúban. Az ENSZ szerint a polgárháborúnak 80-100 ezer áldozata volt. (Hirado.hu)

11:19

Legkevesebb százra nőtt a halottak száma

Időközben nőtt a halottak száma, legkevesebb százra. A sebesültek száma meghaladja a 400-at. Az egyik colombói szálloda, ahol robbanás történt, a miniszterelnöki hivatalhoz közel lévő Cinnamon Grand Hotel – közölte a szálló egyik tisztségviselője. A pokolgépet az étteremben helyezték el. (hirado.hu)

10:54

Srí Lanka lakosságának közel tíz százaléka katolikus vallású

A 20 milliós lélekszámú Srí Lanka lakosainak közel tíz százaléka katolikus vallású, de vélhetően több külföldi hívő is volt a templomokban, akik a szigeten töltik a húsvéti szabadságukat. Külföldi áldozatokról vagy sérültekről nem érkezett információ. (Origo)

10:47

Megrongálódott az egyik templom teteje

A közösségi oldalakra felkerült egyik videó szerint az egyik templomban a tetőburkolatot is leszakította a robbanás.

10:40

Még egyetlen terrorszervezet sem vállalta a felelősséget

Colombóban egy Szent Antalról elnevezett templomot ért támadás. A két vidéki: a fővárostól északra lévő Negombo város Katuvapitijai Szent Sebestyén-temploma, a másik pedig a keleten lévő Batticsaola városban van. Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett elkövetőként. (MTI)

10:20

Újabb robbantásoktól tartanak

A srí lankai kormány válságtanácskozást hívott össze, újabb merényletektől tartanak. (MTI)

10:18

Hat helyen robbantottak

Robbanások történtek vasárnap Srí Lankán több templomnál és szállodánál. A helyi közlésekre hivatkozó első jelentések szerint Colombóban egy templomot és két szállodát ért támadás, de robbanás rázott meg a húsvéti szertartás idején egy templomot a fővárostól északra fekvő Negombóban is. Hat különböző helyen, köztük legalább két templomban robbantottak. A merényletek helyszínei turisták által is sűrűn látogatott területek. A katolikus templomokban általában sok hívő volt a húsvétvasárnapi mise miatt. (MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?