Június 3-ig zajlik a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Kolozsváron, bőven van még vetítés, amiből válogatni lehet. Az első két nap filmélményei után újabb rövid beszámolókkal segítjük a döntést.

Szédítő magasságok

Dominik Galizia Figaro farkasai című abszurd, fehér-fekete utazását azoknak ajánljuk, akiket nem tántorítanak el a szédítő magasságok. A film alatt végig egy felhőharcoló tetején lavírozunk a kissé furcsa Colette-tel, akinek szabadsága túlcsordul a felhőkön. Vagy mégsem? Colette ugyanis egyszercsak három férfi perverz fantáziájának és vágyainak tárgyává válik, a folyamatos tárgyiasításból egy titokzatos idegen menti meg szerelmével. A gonoszságnak, az erőszaknak nincs helye ott, ahol szeretet, szerelem van. A filmet csütörtökön vetítik újra az Urania Palotában este nyolc órától. (O. M.)

A háború gyermekei

A szovjet megszállás alatt nemi erőszakból született gyerekek tabutémáját kevesen dolgozták fel a magyar filmművészetben (Sára Sándor A vád című 1996-os filmdrámája és Skrabski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilmje szól erről), ebből a szempontból hiánypótló az Aurora Borealis – Északi fény, Mészáros Márta nyolc év szünet után készült játékfilmje. A filmben Törőcsik Mari idős háborús túlélőt alakít, aki egész életében féltve őrizte lánya (Tóth Ildikó) születési körülményeinek titkát, egy agyvérzés azonban ráébreszti a család tagjait, hogy az elhallgatott dolgok felszínre hozását már nem lehet tovább halogatni. A klasszikus felépítésű, két idősíkon futó, fordulatos történet célja nemes: arra szeretne rávilágítani, hogy a traumák kibeszélésének felszabadító hatása lehet. Bár a film végén megtörténik a katarzis, elhisszük, hogy a szereplők tovább tudnak élni a felszínre került szörnyűségek ellenére, a film összhatása mégis elcsúszik a rutinból megoldott, középszerű jeleneteken, a közhelyes zeneválasztáson. Vetítik még szerdán este nyolckor a Iulius Mallban. (Zs. E.)

Lefejteni a rothadt rétegeket

Matan Yair előbb megírta majd meg is rendezte élete egyik meghatározó élményét az Állványzat (Scaffolding) című műben. A izraeli rendező történetének középpontjában a 17 éves Asher áll, akinek az élete feltartóztathatatlanul folyik az apja által elképzelt és következetesen (erőszakosan) meghatározott irányba mindaddig, amíg nem találkozik irodalomtanárával, Ramival. A pedagógus el tud vonatkoztatni a fiú viselkedészavarától, bárdolatlan stílusától és olyan kapcsolatot tud teremteni a kiutat kereső tinédzserrel, amivel felkelti a macsó durvasághoz szokott Asher érdeklődését. Különös élmény nézni ennek a sodródó fiúnak a vergődését, aki érzi a tanára őszinte szeretetét és próbál a maga módján ebbe kapaszkodni. A film indul a Transilvania trófeáért, vetítik még május 31-én 20 órától a Győzelem moziban. (M. Á. Zs.)

Gonoszként is elbűvölő

A Foenkinos-testvérek, David és Stephane együtt jegyzik a Féltékenység (Jealous) című filmet, ami kötelező program minden anyuka számára. A rendkívül szórakoztató francia alkotás arra kényszeríti a nézőt, hogy saját, legrejtettebb érzéseivel szembesüljön. Ki meri elismerni, hogy féltékeny a saját gyereke szépségére, miközben a sajátja megkopott? Ki meri bevállalni, hogy rondán fogadta új, fiatalabb munkatársát, mert fél, hogy lecserélik rá? Ki nem méri fel tetőtől talpig volt párja új párját és tesz meg mindent annak rossz színben feltüntetésére? Mindenki tisztában van saját emberi gyarlóságával, annak bugyrait megpróbálja nem közszemlére tenni. A Foenkinos-testvérek épp erre a feladatra vállalkoztak a gyönyörű és gonoszként is elbővülő Karin Viard segítségével. Must see. Vetítik még a Iulius Mallban június 2-án 17 órától. (M. Á. Zs.)

Ha a falak beszélni tudnának

Az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva óriási érdeklődéssel és várakozással ültünk be Asghar Yousefinejad iráni rendező A ház című filmjére. A megelőlegezett bizalom azokra a kamaradrámákra alapozódott, amelyekkel a perzsa filmművészet az elmúlt években képviseltette magát a TIFF-en. A 78 perces mozi pergősebb a legvadabb amerikai akciófilmnél, bár az egész történet egy házban és annak belső udvarán zajlik. Meghalt egy idős férfi, aki végrendeletileg az orvosi egyetemre hagyta testét. Ezt akadályozza meg a halott rég nem látott lánya, aki minden lehetséges érvet és átkot bevet annak érdekében, hogy apján tisztességes körülmények között eltemessék. A végén jön pedig egy olyan csavar, amire nem számítottunk. A film jó eséllyel indul a Transilvania trófeáért, vetítik még június 1-én, 12:30-tól a Győzelem moziban. (M. Á. Zs.)

Gyönyör időskorban

Időskori szex – van, akinek pornó, és van, akinek maga a mennyország. Ezt a kettősséget Jhonny Hendrix Hinestroza rendezőnek sikerül igazán szépen megragadnia a Candelaria című filmjében. A több évtizedes házasságban élő Candelaria és Victor Hugo története Kubában, Havannában játszódik 1994-ben, amikor az amerikai embargó egyre fojtogatóbb. Az éhenhalás folyamatos fenyegetésében egy hotel mosókonyhájában Candelaria ölébe pottyan egy kamera, amely színt, szeretkezést és még több szeretetet visz a házaspár életébe. Bár a TIFF-en nem vetítik újra, aki mégis összetalálkozna akár egy másik fesztiválon a filmmel, ne hagyja ki. (O. M.)

Románc a száguldó lakókocsiban

Jule elindul lakókocsiján Portugáliába, hogy hírt adjon barátjának a terhességről. Alig pár kilométer után felveszi Jan-t, aki számára viszont Spanyolország a cél, ott megismerné biológiai apját, akivel soha nem találkozott és nemrég értesült róla. Ismét alig pár kilométer után összekapnak, Jan érzéketlen hülyeségére válaszul Jule kirakja, de a véletlen ismét összehozza őket, és bár eredetileg úgy volt, hogy mindössze Kölnig utaznak együtt, végül eljutnak az Atlanti óceán partjára, mivel képtelenek abbahagyni a beszélgetést. Átkocsikáznak tehát Németországon filozófiai és eredetkérdések vitája hevében, később Belgiumon és Franciaországon, ahol a nemek vonzódása, illetve a férfi-női szerepek különböző érveit ütköztetik. Spanyolországban témájuk már a szex és a szerelem, mellékesen a gyerekkori traumák lelki és párkapcsolati hatása, mígnem azon kapják maguk, hogy visszafordíthatatlanul egymásba habarodtak. A német film azonban nem hollywoodi lányregény, így felmerülnek apró gondok, az idillt bizonytalanság és bánat árnyékolja, de a 24 esztendős Jule és Jan vannak annyira érettek, hogy ezeken mind sikerrel túllépjenek.Hans Weingartner alkotása a jóleső, kedvesen viszontagságos életérzést közvetítő filmes élmények között kimagasló. A két és fél órás játékidő alatt a néző mindkét főhőst alaposan megismeri, így borzasztó szomorúan int a végén búcsút. Filmvégi nosztalgiáját és ragaszkodását erősíti az a térben és időben egyaránt megtett hosszú utazás, egyszersmind fejlődéstörténet, amelyen a két szőke fiatal szerelmének mézédes folyamata vezetett. Gyönyörű tájakon, tenger- és tóparton, öreg városokon keresztül és még öregebb hegyek között, szűk utcákon és végtelen utakon követtük sorsukat a náluknál jó pár évvel idősebb lakókocsiban. Mivel az elbeszélés terei, Jule és Jan konfliktusoktól nem mentes, finoman felfelé ívelő románcának lelki és fizikai tartománya pompás hurráoptimizmust közvetít, a 303 remek randizós filmélménye lehet minden ifjú párnak. (F. Sz.)

Gyanú a medence szélén

Amint a Liquid Truth (Aos Teus Olhos) cím is sejteni engedi, a folyékony, azaz a változékony (tehát értelmezésfüggő) igazság a központi kérdése Carolina Jabor brazil rendezőnő alkotásának, és mind ebben, mind alaphelyzetében rendkívül szoros rokonságban áll Thomas Vinterberg dán rendező 2012-es filmjével, A vadászattal. Itt is, mint ott, egy gyermek mond valamit egyik oktatójáról, amit a szülők tökéletesen elhisznek – jóllehet általában szkeptikusak a poronty legtöbb állításának igazságtartalmával szemben –, pánikba esnek, és egy valós vagy virtuális közösség segítségével megbélyegzik a (mindkét esetben kétségtelenül) ártatlan férfit. A brazil film főhőse, és egyben a körülmények áldozata Rubens, az úszótanár, akiről a nyolcéves Alex az anyjának azt vallotta, hogy a státusához képest illetlen gesztust tett, azaz megcsókolta. Nem mellékes tudni, hogy Alex szülei elváltak, állandó düh feszíti a kettészakadt család szeretet-hálóját. A körülményeket valóban gyanússá teszi, hogy Rubens a fiút akkor az úszóintézmény egyetlen olyan helyiségébe kísérte át a medence mellől, ahol nincs kamera, így védekezését semmivel nem tudja megtámasztani. Mi tudjuk ugyan, hogy a rendkívül jópofa, életvidám, energikus, bár néha nem szerencsésen viccelődő, de mégis a gyermekek feltétel nélküli ragaszkodását élvező úszómester ártatlan, két-három másik jel azonban mindenkit, még a realitásérzékét nehezen elveszítő igazgatónőt is ellene fordítja. Rubensről rövidesen kiderül, hogy a gyermekszoknyából nemrég kinőtt (19 éves) volt tanítványával jár, ami végképp megpecsételi sorsát.Carolina Jabor ezt a szembenállást – egyik oldalon az ártatlan Rubens védekezésképtelenségével, másik oldalon a szülői és társadalmi irracionális aggodalommal – nagyszerű és szívet tépő dramaturgiával kerekíti feszes egésszé. Míg Vinterberg A vadászatban hagyta, hogy a gyermek a néző füle hallatára mondja ki azt, amit a nagyobbaktól hallott, de aminek jelentését nem érti és következményeit fel nem fogja, addig Jabornál a gyermek nem mondja ki számunkra is hallhatóan, hanem az anya értelmezésén keresztül jut el hozzánk, ami egy nyomozásnál eleve kizáró szempont lenne, de nem itt. Bármi olyant mondjon a gyermek, ami a felnőttek szégyenérzetének szintjén tabu, azt a szülő és a társadalom minden kétségek fölöttiként kezeli, értelmezni képtelen, és kritikai reflexe elhagyja. Ha pedig kéznél a Facebook, tömeghisztériát csapni belőle könnyebb, mint racionalizálni. Mielőtt cselekszünk, gondoljuk tehát végig: van-e a kapcsolatom olyan a gyermekemmel, hogy ő bennem megbízva őszinte lehessen? Ha a válasz részben kétely, fordítsunk inkább időt kölcsönös bizalmunk építésére, mielőtt másokat élve eltemetnénk – körülbelül ezt érzem Jabor filmje üzenetének. A 17. TIFF-en a politikai korrektség nyelvi és viselkedésbeli járatait vizsgáló szekcióban ilyen és hasonló filmeket láthat a nagyérdemű. Vetítik még május 30-án szerdán, 10 órától a Győzelem moziban. (F. Sz.)