Az USR a független Nicușor Dant támogatja saját pártelnöke helyett
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a függetlenként induló Nicușor Dant, Bukarest főpolgármesterét támogatja az elnökválasztáson saját pártelnöke, Elena Lasconi helyett – erről döntött a párt politikai bizottsága csütörtök este Bukarestben.
A testület 248 tagja közül 225-en adták le voksukat: a szavazók 75 százaléka Nicușor Dan támogatása mellett döntött, 22 százalék ellenezte, 3 százalék tartózkodott – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Dominic Fritz alelnök, Temesvár polgármestere szerint a szavazás „mindent eldöntött”. Hangsúlyozta, hogy Nicușor Dan az egyetlen „Európa-párti jelölt, akinek esélye van bejutni az elnökválasztás második fordulójába”. Örömét fejezte ki, hogy a párt képviselőiből álló testület többsége felismerte a pillanat súlyosságát, és a pártérdekek helyett az ország érdekeit helyezte előtérbe. „Nem akarunk hazug kampányt folytatni. Nem mondhatjuk, hogy Elena Lasconinak esélye van bejutni a második fordulóba, mert a tét túl nagy” – tette hozzá Dominic Fritz.
Pénteken indul a kampány Nicușor Dan mellett
Ionuț Moșteanu, az USR szóvivője és a képviselőházi frakció vezetője bejelentette: a párt pénteken hivatalosan is megkezdi a kampányt Nicușor Dan mellett. A következő napokban az USR különböző szervezeti testületei gyakorlati döntéseket hoznak a kampánystratégiáról, valamint egyeztetnek Dan-nel és csapatával az együttműködés lehetőségeiről. „Az a célunk, hogy Románia az európai úton maradjon, és olyan korrekt elnöke legyen, aki a tisztességesen dolgozó, adófizető, jobb Romániát akaró embereket képviseli” – jelentette ki Moșteanu. Hozzátette: szerinte csak Nicușor Dan képes felvenni a harcot a szélsőséges jelöltekkel szemben.
Lasconi nem lép vissza, és pert indít
Elena Lasconi, az USR elnöke és hivatalos államfőjelöltje is részt vett a csütörtöki ülésen, azonban nem szavazott. Álláspontja szerint a testület ülése nem felelt meg a párt alapszabályának, ugyanis a párt országos irodájának szerdai döntésétől számítva 15 napnak kellett volna eltelnie az ülés összehívásáig. Ennek értelmében a szavazást április 24-én megismétlik – közölték a kezdeményezők, akik szerint ez azonban a többségi álláspontot nem fogja megváltoztatni.
Lasconi már korábban bejelentette: a döntés ellenére nem lép vissza a jelöltségtől, és pártelnöki tisztségéről sem mond le. A sajtónak úgy nyilatkozott, hogy pert indít azon párttársai ellen, akik Nicușor Dan támogatását kezdeményezték, mivel szerinte szabálytalanságot követtek el, hogy biztosítsák saját politikai jövőjüket.
Nicușor Dan: „Korrekt döntés volt”
Nicușor Dan elmondta: nem volt köze a döntéshez, de „korrektnek” tartja azt, mivel az ország jövőbeli irányvonaláról van szó. Hozzátette: megérti Lasconi csalódottságát, hiszen sok munkát fektetett az államfőjelöltségbe.
Az USR vezetői döntésüket azzal indokolták, hogy a közvélemény-kutatásokban Nicușor Dan – aki egykor maga alapította a pártot, de ideológiai okokból később távozott – jelentősen jobban szerepel, mint Lasconi. Míg Lasconi jelenlegi támogatottsága 5 százalék alatt van, addig Dan a legesélyesebb mérsékelt jelöltek közé tartozik.
CSAK SAJÁT