Szerelmes road movie-t, kelet-ukrajnai háborús áldokumentumfilmet, őszinte melegfilmeket is láttunk a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál első két napján. Belevetettük magunkat a pénteken kezdődött filmforgatagba, íme az élményeink.

Jule és Jan

A 303 Jule és Jan szerelembe esésének története. A német Hans Weingartner nem cifrázza el, egy olyan klasszikus eszközökkel operáló road movie-t hozott össze, amely nem akar meglepni, nem akar sokkolni, egyszerűen csak tetszeni szeretne.A fiatalok véletlenszerű találkozása hihető, ahogy a sorsszerű egymásba esésük is. Mindketten elindulnak egy másik felé – Jule Portugáliába barátjához, akitől terhes, Jan Spanyolországba megismerni soha nem látott biológiai apját – s az úton önmagukra és egymásra találnak. A filmet szombaton délután vetítették a Diákművelődési Házban és amikor jó egy óra vetítés után elcsattant az első csók, akkor a nézők spontán tapsban törtek ki. Ennyire szurkoltunk nekik. Vetítik még hétfőn, május 28-án este 20:30-tól az Uránia palotában. (M. Á. Zs.)

Bocsánat, felejtés, hallgatás

Sokat elmond a Mások hallgatása című dokumentumfilmről, hogy Pedro Almodovar állt mögéje producerként és bár a Spanyolországot 40 évig megnyomorító Franco-diktatúra áldozatainak harcáról szól, a filmet az Egyesült Államokban kellett elkészíteni. A téma borzasztóan kényes a madridi hatóságok számára, akik a ‘70-es években, a demokráciára való áttéréskor nem a múlt rendszer hóhérainak felelősségre vonását választotta, hanem általános amnesztiát hirdetett. A történet nagyon jól működik Romániában, itt is megéltük, megéljük azt, hogy a kommunista rendszer kiszolgálói pozícióban maradtak, és megakadályozzák a bűneik feltárását. Vetítik még vasárnap, május 27-én 15.30-tól a Florin Piersic moziban. (M. Á. Zs.)

Mi van ennek a nőnek a fejében?

A most 77 éves Vivienne Westwood teljesen kikészül attól, hogy el kell mesélnie élete történetét – ez a nyitójelenete a Westwood: Punk, Icon, Activist című dokumentumfilmnek. A nemzetközi divatszakma talán egyik legellentmondásosabb képviselője ül egy szobában és rettenetesen szenved attól a gondolattól, hogy fel kell idéznie mindazokat az állomásokat, amelyek elvezettek oda, hogy mára megkerülhetetlen lett.Aztán valahogy csak belevágnak, és Lorna Tuckerrel lefejtik a rétegeket Westwood komplex személyiségéről. Ha néztél már bele valaha egy Westwood-kollekció bemutatásáról készített hírbe, akkor biztosan megfordult a fejedben, mi lehet ennek a nőnek a fejében, amikor a ruháit kitalálja. Erre kapjuk meg ebben a filmben a választ. Vetítik még csütörtökön, május 31-én 21.30-tól a Sapientia egyetemen. (M. Á. Zs.)

Totális háború

Az Oroszországgal határos kelet-ukrajnai Donbaszról, az ukránok és az oroszbarát szakadárok területvitájáról 2014 óta folyamatosan hallunk a hírekben, de arról, hogy mi áll egy-egy tűzharcról szóló száraz hír mögött, erdélyi nézőként szerencsére csak sejtésünk lehet. Szergej Loznica ukrán rendező a mindennapok szintjén mutatja meg a háborút a Donbass című filmjében.Kerek történetet ne keressünk a filmben és megnyugvást se, a negatív töltetű események végtelenül követik egymást, a megjelenített emberi viszonyok legpozitívabbja a közöny. A moldovai származású, a román újhullámos rendezőkkel rendszeresen dolgozó Oleg Mutu kézikamerája dokumentumfilmszerűen követi a jeleneteket, amelyek laza szerkezetben, epizódszerűen sorakoznak. Érezzük, hogy itt mindenkinek rossz, de a civil lakosságnak a legrosszabb: állandó fenyegetettségben élnek, a korrupció mozgat mindent, a félkatonai alakulatok hazafias kötelesség címén rabolják ki őket, sőt, a folyamatos gyűlöletbeszéd hatására az egyszerű emberek egymás torkának ugranak, és mobiltelefonjaikkal rögzített videóikkal tovább szítják a propagandát. A film címe konkrét földrajzi régióra utal ugyan, de nem nehéz megérezni benne az általános gondolatot, ami nem túl hízelgő az emberiségre nézve. Vetítik még: vasárnap, június 3-án a 12:30-kor a Győzelem moziban. (ZS. E.)

Nem omlik össze a világ, ha vállaljuk az érzelmeinket

Az Oscar-díjas Egy fantasztikus nő (Una mujer fantastica) rendezőjének, Sebastian Leliónak első angol nyelvű filmje, A rabbi meg a lánya (Disobedience) a szabályokon felülkerekedő szeretetről szól. Rachel Weisz tűzről pattant zsidó lányt alakít benne, aki fotóművészként keresi a kenyerét a szabad New Yorkban. Apja, a köztiszteletnek örvendő rabbi váratlan halála miatt Ronit hazautazik a londoni ortodox zsidó közösségbe, ahonnan évekkel ezelőtt távozott. Az örök fekete bárány fájdalommal vegyes büszkeségével viseli a rokonok epés megjegyzéseit, miközben egykori legjobb barátja, Dovid, a rabbi szellemi utódja a lehető legemberségesebben fogadja a „tékozló” lányt. A viselettől a beszédtémákon át a hálószobáig mindent leszabályozó társadalomban nem meglepő módon utat keres magának a vad szenvedély: nem telik el sok idő, és ismét fellobban a tiltott szerelem Ronit és régi barátnője, Esti között, aki ráadásul éppen Dovid felesége, a házaspár társadalmi státusza így veszélybe kerül.Mindhárman összetett karakterek, vívódásaik életszerűek, döntéseik egyáltalán nem kiszámíthatóak – ez Lelio filmjének nagy előnye. Az üzenet pedig: nem omlik össze a világ, ha vállaljuk az érzelmeinket. Vetítik még pénteken, június 1-én a Iulius Mallban, este 8-kor. (Zs. E.)

Végtelen anyai szeretet

Nem könnyű megfelelni a társadalmi elvárásoknak, ha valaki szegény, fekete, leszbikus és senkije sincs a világon, de egy vérfarkasnak még nehezebb jólfésültnek látszani. A Jómodor (As boas maneiras) brazil-francia koprodukció első látásra és a leírás alapján egy gazdag, születendő gyermekével egyedül maradt lány és házvezetőnője között szövődő szerelmi történetnek tűnik, a film egyharmadánál viszont átvált horror-fantasybe. A film tulajdonképpen csak itt kezdődik igazán: képzeljük el egy egyedülálló, városszéli szegénynegyedben élő anya életét úgy, hogy kamaszodó gyermeke minden holdtöltekor vérfarkassá változik, és ha módja van rá, felfalja az első útjába akadó élőlényt.Bár a háttérben ott húzódnak a brazil társadalom ellentmondásos jellemzői: a gazdagok és szegények közötti szakadék és a babonásság, a film nem bontja ki ezeket, giccsbe hajló, erőltetett rémtörténet marad, így a borzongás sem vehető komolyan benne. Még szerencse, hogy a számítógépes animációval készült vérfarkas-kölyök nem fakad dalra, mint az összes többi szereplő. Ha valaki mégis a brazil horror mellett döntene, vetítik még szombaton, június 2-án este 21:45-től a Iulius Mallban. (Zs. E.)

Merd élni az életed

A latin-amerikai mozi újabb remeke a paraguayi The Heiresses című versenyfilm. Nem csak azért, mert a rendező-forgatókönyíró Marcelo Martinessi egy középkorú meleg nő nagyon személyes történetén keresztül mutatja be, hogyan képes egy ország változtatni a történelmén és önmaga útjára lépni, hanem mert nem indít frontális támadást a paraguayi intolerancia ellen. Ráadásul Marcelo Martinessi filmje nem a diktatúrából ocsúdó ország mindennapi valóságáról, a szegénységről szól, hanem szereplőit a tehetősebb rétegből választja ki, akiknek státusa azért időközben megkopik.A történet a több mint harminc éve együtt élő, idős leszbikus pár (Chela és Chiquita) hétköznapjaival indít. A két nő hétköznapjait pénzügyi válság tereli teljesen más irányba, zökkenti ki őket a komfortzónából. És ez az a pont, amikor Chela, a főszereplő rákényszerül arra, hogy önmaga életét kezdje élni. A vásznon egyetlen intim jelenetet sem látunk, sehol egy elcsattanó csók, egy simogatás, még akkor sem, amikor Chela találkozik a nálánál fiatalabb, vonzó Angyval. A fesztiválon jelen lévő rendező, Marcelo Martinessi a vetítés után elmondta, erre azért törekedett, mert „ahhoz, hogy lásd a lényeget, le kell takarni az arcot”. A film egyetemes üzenete felülemelkedik azon, hogy a szereplői éppen milyen szexuális orientáltságúak, így annak sincs jelentősége, hogy mikor, hányban játszódik a történet. A film ugyanis arról szól, hogy mikor vagyunk képesek először tenni, cselekedni önmagunkért. Az Ezüst Medve-díjas alkotást szerdán, május 30-án vetítik újra 12:30-tól a Győzelem moziban. Nagyon tudjuk ajánlani. (O. M.)

Ha önző vagy, ismerd be

A szombati nap másik versenyfilmje, az Anchor and Hope szintén leszbikus történetbe helyezi a mondanivalót. Carlos Marques-Marcet filmje viszont sokkal lájtosabb a paraguayi alkotáshoz képest: itt az önzőség, a kapuzárási pánik, a biztonságkeresés a tét. A 38 éves Eva úgy érzi, kattog a biológiai órája és minél hamarabb gyermeket kell vállalnia. Csakhogy mi van akkor, ha a párod nem ebben látja élete értelmét? Kezdetét veszi az egók harca. És a kiút? Az csak tőled függ, és természetesen attól, hogy képes vagy-e kicsit is megérteni a másikat. A filmet kedden, május 29-én vetítik újra 19:30-tól a Győzelem moziban. (O. M.)

Világpremier a TIFF-en

A szombati felhozatalból a mexikói Tripping Thru Keta igazi meglepetésként hatott. A filmet nemzetközi szintéren először a TIFF-en mutatták be, erre a fesztivál művészeti igazgatója, Mihai Chirilov külön büszke is volt. Nem csoda, hiszen Julio Bekhor rendező alkotása tényleg felrúg mindent, ami konvencionális: a drogok világát úgy mutatja be, ahogy azt egy fogyasztó megéli - egy olyan fogyasztó, aki nagyon is élvezi.És ebben a színes világban felszínre kerül minden, amit olyan buzgón takargatunk: a házasságban történő megcsalások, az önbizalomhiány, a sikertelenség, az álszentség, az eltérő szexuális orientáció. Julio Bekhor rendező a filmet követő közönségtalálkozón elmondta, végre nyíltan kellene a drogokról beszélni, hiszen mindenkinek tisztában kellene lennie, hogy melyiknek milyen hatása van, hogyan életveszélyes a fogyasztása, mert azzal, hogy a homokba dugjuk a fejünket, a jelenség még nagyon is létezik. A komédia - amely egyedi vizuális élményeket nyújt - nem hiába fut A politikailag korrektnek lenni vagy nem lenni kategóriában. Vetítik még kedden, május 29-én 22:15-től a Cinema Cityben, és csütörtökön, május 31-én 17:30-tól a Győzelem moziban. (O. M.)