Bemutatták a Kolozsvári Rádióról szóló dokumentumfilmet, amelyet Forrai Szerénke rendező és Szabó Tamás operatőr a kerek évforduló apropóján készítettek. A film vetítése után kulisszatitkokat árultak el az alkotók, de felszólalt Kelemen Hunor is, a rádió egykori szerkesztőjeként.

Méltó módon ünnepelték a Kolozsvári Rádió hét évtizedes múltját és sikerét, hiszen csütörtökön premierben láthatta a közönség az Itt Kolozsvár című dokumentumfilmet a Sapientia EMTE Hunyadi Mátyás dísztermében. Kovács Péter főszerkesztő még a vetítés előtt humorosan megjegyezte, hogy bár tavaly volt hetvenéves a rádió, nem akartak egyszerű töltött káposzta evéssel ünnepelni egy ilyen jeles alkalmat, ezért inkább kivártak még egy évet, hogy elkészüljön a film.

Az alkotás ötven percben igyekszik összefoglalni, mi minden történt a Kolozsvári Rádióval a kezdetektől a jelenig, megszólaltatva régi nagy neveket, jelenlegi munkatársakat, Murádin János Kristóf történészt és archív felvételek sorát. Mint kiderült, a szalagtár igazi kincsesbánya, hiszen olyan felvételek kerültek elő, mint a 93 éves Kós Károllyal készített nagyon emberi, közvetlen beszélgetés, a ’89-es forradalom után készített Tőkés László-interjú, vagy éppen egy disznóvágásról való bejelentkezés egy mészárossal. Ezek mind-mind színesítik a rádióról bemutatni kívánt képet.

A film során a kérdezettek felgöngyölítik, hogyan lehet egy cenzúrával átitatott rendszerben létezni rádió(s)ként, mit jelentett számukra, amikor egyetlen telefonhívással öt évig megszűnt a rádió, és milyen érzés az, amikor ’89 után visszakapják imádott munkájukat, ráadásul egy jó adag szabadsággal megspékelve.

A vetítés után az alkotókat, Forrai Szerénke rendezőt és Szabó Tamás operatőrt, faggatta Rostás Péter István rádiós műsorvezető a film készítéséről. Forrai Szerénke, aki egyébként a Kolozsvári Rádió munkatársa is huszonöt éve, elmondta, hogy úgy érezte, szívesen vállalta ezt a projektet, ami bár nem kis lélegzetvételű, de „nem lehet ezt a rádiót csak hangban megmutatni, kell egy kicsi kép is hozzá”. Rostás Péter István megjegyezte, hogy a rendező nagyon diszkrét a filmben: sehol egy kérdése, sehol egy utalás arra, hogy ő lenne az, aki a háttérből mozgatja a szálakat.

„Nem akartam ebben sem narrációt, sem riporteri jelenlétet, hanem úgy megszerkeszteni, hogy lehetőleg a szereplők adják egymás szájába a szót. Remélem, ez sikerült, és ilyen módon valóban összeállt ennek a hetven évnek a története” – magyarázta Forrai Szerénke.

Köszönetet mondott minden volt és jelenlegi kollégának, aki segített a film létrejöttében, akiknek akár éjszaka is lehetett írni bármivel kapcsolatban, és nem mellesleg, hogy elviselték a kamera jelenlétét, holott „a rádiósok híresek arról, hogy nem szeretik magukat képen látni”. Hozzátette azt is, hogy ez volt az első filmje, de jelenleg nem tervez következőt.

A moderátor feltette azt a kérdést is, hogy mennyi nyersanyagból állították össze ezt az ötven perces filmet, amire Szabó Tamás operatőrtől az a humoros válasz érkezett, hogy bár órában nem tudja, de terrabyte-ban igen: összesen nyolc terrabyte tárhelyet foglal el az egész nyersanyag, amiből hármat használtak fel.

A film premierje után szót kapott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, aki gratulált az alkotáshoz, hiszen „évtizedek múlva, a századik születésnapon is elővehető lesz”. Kelemen Hunor 1990-ben került a rádióhoz egy riporttal, aminek a címe az volt, hogy A Moszkva térről jöttem. Fekete munkásokkal készített riportot, kint aludt velük két éjszakán keresztül a Moszkva téren. „Ott voltam velük, amikor jöttek, megnézték az izmaikat, elvitték őket dolgozni, visszahozták este. Ez volt számomra a szabad világban az első döbbenet” – mesélte nosztalgiázva az RMDSZ-elnök.

Úgy véli, hogy amit az újságírásról megtanult, azt mind a rádiónak köszönheti, többek között azt, hogy „a szabadságnak van egy nagyon fontos velejárója: a felelősség”, hiszen akkoriban, ami a rádióban elhangzott, a hallgatók számára az volt a valóság. Így minden egyes szónak súlya volt. Bevallása szerint mind a mai napig jó hallgatni a Kolozsvári Rádiót, hiszen továbbra is otthonos a hangulata, és azt kívánja, hogy az ott dolgozók ugyanolyan odaadással tudják végezni a munkájukat, mint eddig.

Bogdan Roșca, a Kolozsvári Rádió menedzsere is jelen volt az eseményen. Elmondta, felmérések alapján a rádió mint műfaj továbbra is a legnagyobb hihetőségnek örvend, és a Kolozsvári Rádió esetében ez azért van így, mert olyan emberek dolgoztak és dolgoznak most is ott, akik nem tudnak és nem is akarnak máshogy élni, csak rádiózással, rádiózva. Kiemelte azt is, hogy a rádiónál a szakmát együtt és egymástól tanulták a román és a magyar műsorok szerkesztői, technikusai, és így voltak mindvégig jó csapat.

Egy következtetés mindenképp levonható a dokumentumfilm és a beszámolók alapján: a rádiózás nem megúszós meló, mégis egy életérzés, amiért örökké hálás leszel, ha egyszer részese voltál.

(Nyitókép: Kelemen Hunor Facebook-oldala)