„Zöldítésbe” kezdett a világ legnagyobb kőolajipari cége
Többek között áramot termelne nap- és szélenergiával, s alternatív energiahordozóként ammóniát állítana elő, ami triplaannyiba kerül, mint a kőolaj.
Egyidejűleg több zöldítési projektet is futtat a világ legnagyobb kőolajipari vállalata, az Aramco. Ez dicséretes kezdeményezés, mivel a többségi állami tulajdonban levő szaúd-arábiai cég elképesztő mennyiségű üvegházhatású gáz kibocsátásáért felelős, hiszen tavaly napi 10,62 millió hordó kőolajat termelt ki. Júniusban mintegy 13 milliárd dollár értékű részvénycsomagot dobott piacra, a befolyt pénz egy részét pedig környezetbarát beruházásokra kívánja fordítani.
Az Aramco napelemparkok kiépítését és szélturbinák telepítését tervezi, amiben van fantázia, mivel a közel-keleti monarchia komoly napenergia és szélenergia kapacitással rendelkezik. Az országot ténylegesen irányító Mohamed bin Szalmán koronaherceg azt vette a fejébe, hogy 2030-ra a szaúdi áramfogyasztás felét megújuló forrásokból kell biztosítani. Egyes becslések szerint az évtized végén az olajcég akár 12 GW beépített áramtermelési kapacitással rendelkezhet majd, írja a Business Magazin.
A vállalat egy másik klímavédelmi projektje az úgynevezett kék ammónia előállítását célozza. Az ammónia, a hidrogénhez hasonlóan, tiszta energiahordozónak tekinthető, azonban, ha földgázból nyerik ki, mint az Aramco, akkor az előállítása folyamán kerül üvegházhatású gáz a légkörbe, nem is kevés.
Egyes ázsiai megrendelőknek a vállalat már le is szállított egy kisebb mennyisséget, s azt tervezi, hogy 2030-ben már évi 11 millió tonnát fog előállítani. Ez tekintélyes mennyiség lenne, a Nemzetközi Energiaügynökség becslései szerint ugyanis az évtized végén a kék ammónia nemzetközi piaca évi 55 millió tonna lesz.
A szén-dioxidnak a légkörből való kiszűrése és megkötése szintén szerepel a szaúdi óriásvállalat tervei között. Egy német és egy amerikai partner, a Linde és az SLB közreműködésével az Aramco egy nagy széndioxid-megkötő üzemet akar létesíteni Jubail városában, ahol 6 millió tonna, saját kibocsátású, és 3 millió, ipari ügyfelek által kibocsátott szén-dioxidot lehetne tárolni. A távlati célkitűzés évi 44 millió tonna szén-dioxid kiszűrése, ami a jelenlegi éves szaúdi kibocsátás 7 százalékának felel meg.
Mindez gyönyörűen hangzik, van azonban néhány hátulütője. Az, hogy 6 éven belül Szaúd-Arábia 50 százalékban zöld áramot használjon a fantázia birodalmába tartozik, mivel a környezetbarát elektromos energia jelenlegi részaránya 3 százalék az olajországban.
A szén-dioxid kiszűrése egyelőre egy roppant drága, ipari méretekben nemigen tesztelt és a egyes környezetvédelmi szakemberek által is kritizált technológia, akik szerint csak a zöld átállás késleltetését célozza.
Ami a kék ammóniát illeti, egyáltalán nem biztos, hogy el fog terjedni energiahordozóként. A gőze erősen maró hatású, s mivel gyorsan párolog, a tárolása is nehézkes. Az is lényeges szempont, hogy egy hordó nyersolaj energiatartalmával egyenértékű kék ammónia jelenleg kb. 250 dollárba kerül, nagyjából háromszor annyiba, mint a fekete aranynak is becézett energiahordozó.
Az Aramco dekarbonizációs projektjeinek a célja főleg az, hogy továbbra is fő termékét, a kőolaj vásárolják tőle, véli Christyan Malek, a JPMorgan Chase elemzője. Az, hogy a vállalat dollármilliárdokat fektet zöld beruházásokba első látásra meggyőzőnek tűnhet, azonban ez aprópénz, marketingköltség az Aramco számára, mely az elmúlt két évben 282 milliárd dollár nyereséget termelt.