Épülhetnek a szélturbinák a Fekete-tengeren is

Elfogadta kedden a képviselőház a Fekete-tengeri szélenergia-termelést szabályozó törvény tervezetét, számolt be az Agerpres. A jogszabályjavaslatot 229 képviselő támogatta, ketten ellene szavaztak, ketten tartózkodtak.

Sebastian Burduja energiaügyi miniszter a jogszabály jelentőségét hangsúlyozva kijelentette, elfogadásával Románia azt jelzi, hogy energia-nagyhatalommá szeretne válni.Fotó: Pixabay

A tárcavezető elmondta, a jogszabály lehetővé teszi, hogy 2032-ben elkezdődjön az áramtermelés a fekete-tengeri szélerőművekben. Hozzátette, hogy mielőtt a kormány asztalára került volna, 32 intézmény véleményezte a tervezetet, a közvitára bocsátása után pedig több mint száz módosító javaslat érkezett. Arra is emlékeztetett, hogy a tervezet elfogadása az országos helyreállítási terv (PNRR) egyik mérföldköve is, és ez Románia elköteleződését bizonyítja a zöld energiára való áttérés, valamint az energiabiztonság megteremtése mellett.

A tervezet a tengeri szélenergiaprojektek romániai megvalósításához szükséges általános jogi kereteket szabja meg.

A jogszabályjavaslat szerint az energiaügyi minisztérium egy szakértői tanulmányt készít, amelynek alapján körülhatárolják a koncesszióba adható tengeri területeket; műszaki információkat szolgáltat ezekről a területekről a versenyeztetési eljárásban való részvétel iránt érdeklődő gazdasági szereplők számára; megszervezi és lebonyolítja a versenyeztetési eljárást és megköti a koncessziós szerződést.

A tervezet arról is rendelkezik, hogy a Fekete-tengeri kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos tevékenységekért felelős hatóság (ACROPO) hagyja jóvá a tengeri szélerőművek fel- és leszerelését, ellenőrzi tevékenységüket és a környezetvédelmi hatóságokkal együtt figyelemmel kíséri a környezetvédelmi normák betartását.

A jogszabályjavaslat szerint a törvény hatálybalépésétől számított 3 hónapon belül az energiaügyi minisztérium egy szakértői tanulmányt rendel, amelynek alapján előkészítik a koncessziós eljárást, valamint a tengeri szélerőművek feltárására, építésére és üzemeltetésére vonatkozó tevékenységeket.

A kormány 2025. március 31-ig jóváhagyja a koncesszióba adható tengeri területeknek a tanulmányban javasolt felosztását, majd 2025. június 30-áig az energiaügyi minisztérium elindítja a koncessziós eljárást.

A koncessziós szerződés legtöbb 30 évre köthető meg, egyszeri, 10 évre szóló hosszabbítással. A törvénytervezet hozzájárul az országos helyreállítási terv (PNRR) 116-ik, a szénalapú energiatermelés felszámolását célzó mérföldkövének eléréséhez.

A képviselőház döntő házként szavazott a jogszabályjavaslatról.

Kapcsolódók

Kimaradt?