banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Átadták Románia legnagyobb villanyáram-tároló akkumulátortelepét

Bekapcsolták az országos hálózatba Románia legnagyobb villanyáram-tároló akkumulátortelepét – közölte kedden a Monsson Group.

Ez az első romániai hibrid, napenergia-szélenergia-tárolás projekt, írja az economica.net. A most átadott, Konstanca megyében található, négy akkumulátorból álló egység tárolási kapacitása 24 MWh. A beruházáshoz a román Prime Batteries Technology által gyártott lítium-ionos akkumulátorokat használtak.Fotó: Facebook/Monsson

A tárolási egységet egy 50 MW beépített kapacitású szélerőmű által termelt elektromos energiával fogják táplálni, de túltermelés esetén az országos elosztó-hálózatból is vehet fel villanyáramot. A projekt keretében 2024 folyamán át fognak adni egy 35 MW beépített teljesítményű napelemparkot is, a tárolási kapacitást pedig 216 MWh-ra növelik.

“A tárolási egység hozzájárul a megújuló energiaforrások romániai részesedésének növeléséhez és a végső fogyasztók energiával kapcsolatos kiadásainak csökkentéséhez” – nyilatkozta Sebastian Enache, a Monsson Group igazgatótanácsi tagja. A vállalat nem közölte a beruházás értékét.

Virgiliu Ivan, az országos áramelosztó-hálózatot működtető Transelectrica igazgatója elmondta, Dobrudzsa régióban, ahol a romániai zöld energiatermelés zöme koncentrálódik, 3280 MW a szél- és naperőművek beépített teljesítménye, miközben a fogyasztás csak 300 MW.

A kicsi tárolási kapacitás miatt gyakori, hogy amikor a szél- és a naperőművek is termelnek, a bukaresti áramtőzsdén negatív tartományba kerül az elektromos energia ára.

A Monsson 17 éve van jelen a romániai piacon, jelenleg a legnagyobb piaci szereplő a szél- és a napenergia hasznosításának területén.  

Kapcsolódók

Kimaradt?