A laikus számára egyoldalúnak tűnhet az Európai Unió és az USA között június 25-én véglegesített vámmegállapodás, de Winkler Gyula közgazdász, EP-képviselő szerint a vámkedvezménynél fontosabb a stabilitás, amit a 2029 végéig érvényes egyezség biztosíthat.

Június utolsó napján megjelent az unió hivatalos közlönyében az Európai Unió és az Egyesült Államok között egy évvel ezelőtt létrejött vámmegállapodás, így a dokumentum még a Donald Trump amerikai elnök által megszabott július 4-i határidő előtt hatályba léphet.

Az amerikai elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke által 2025 júliusában, a skóciai Turnberryben aláírt egyezség végrehajtását hónapokig késleltette Trump Grönlanddal kapcsolatos fenyegetése, valamint az amerikai legfelsőbb bíróság döntése, amely az elnök több korábbi vámintézkedését érvénytelenítette.

Végül a tagállamok június 25-én véglegesen jóváhagyták az Európai Parlament által egy héttel korábban megszavazott dokumentumot, amelybe több biztonsági mechanizmust is beépítettek. A Bizottság felfüggesztheti az egyezményt, ha Washington nem teljesíti vállalásait, és a dokumentum automatikusan lejár 2029 végén, hacsak nem hosszabbítják meg.

Az egyezség értelmében az Európai Unióból az Egyesült Államokba irányuló exporttermékek többségét 15%-os vám terheli, míg az amerikai ipari termékek vámmentesen léphetnek be az európai piacra. A megállapodás a laikus számára egyoldalúnak tűnhet, és a szakember szerint is az. „Ez egy egyenlőtlen szerződés” – ismerte el kérdésünkre Winkler Gyula közgazdász, az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának alelnöke. Hozzátette: mégis támogatta a parlamenti szavazáson, mert a teljes európai ipar – „mindenki, aki valamilyen mértékben részt vesz a transzatlanti kereskedelemben vagy beruházási politikában” – ezt kérte, „mert fontosabb a stabilitás, mint a vámkedvezmény”.

Az RMDSZ politikusa kifejtette: a volatilis vámkörnyezet ellehetetleníti a hosszú távú üzleti tervezést, különösen olyan ágazatokban, mint az autóipar. Ezt mutatják az első negyedéves kereskedelmi adatok, amelyek szerint az uniós export az Egyesült Államokba mintegy 30 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A visszaesés pedig – a geopolitikai bizonytalanság mellett – elsősorban a kiszámíthatóság hiányával, a kereskedelmi háború állandó fenyegetésével magyarázható.

Winkler kiemelte a transzatlanti kereskedelem óriási volumenét és ezzel összefüggő „jelentőségét mindkét fél és a világgazdaság számára”. Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelem értéke mintegy 1300 milliárd euró, és fontos szerepet játszik a globális árucsere‑ és szolgáltatásforgalomban.

A csökkenés ellenére az Egyesült Államok az EU legnagyobb exportpiaca, és bár az importoknál Kína az első, az amerikai kapcsolatok szerkezetét elsősorban magas feldolgozottságú termékek, high‑tech cikkek és komplex szolgáltatások határozzák meg. Aláhúzta továbbá a kölcsönös beruházások szerepét: ezek mintegy 15 millió munkahelyet hoztak létre az Egyesült Államokban és az EU‑ban. Romániában például több mint 100–120 ezer közvetlen munkahelyet tartanak fenn amerikai tulajdonú vállalatok, és a teljes ökoszisztémát – ezeknek a cégeknek a beszállítóit – figyelembe véve ez a szám megközelítheti a 250 ezret.

Winkler Gyula rámutatott a geopolitikai dimenzióra is: szerinte a kereskedelem és a biztonság ma szorosan összefügg, és amint Kína egyre aktívabb a globális szabályalkotásban, a transzatlanti együttműködés szerepe a nemzetközi szabályok alakításában egyre fontosabb lesz.

A közgazdász-politikus kitért arra is, hogy az EU–USA megállapodás nem klasszikus szabadkereskedelmi egyezmény, hanem rendhagyó kétoldalú konstrukció, amelyben mindkét fél saját hatáskörén belül szabályoz. Az amerikai oldal vállalta bizonyos termékkörökben a 15 százalékos vámplafont, míg az EU eltörölte a vámokat egyes amerikai iparcikkekre, és preferenciális piacra jutást biztosít bizonyos halászati- és agrártermékeknek, köztük a homárnak. Az Egyesült Államok vállalta, hogy az év végéig kivezeti az acélt és alumíniumot is tartalmazó termékekre érvényes 50%-os vámot.

Az EU beépített egy felfüggesztési záradékot arra az esetre, ha az Egyesült Államok nem tartja be a vállalásait, illetve a megállapodás tartalmaz egy védelmi mechanizmust piaci zavarok esetére. Winkler fontosnak nevezte azt is, hogy a megállapodásban van egy lejárati záradék: automatikusan lejár 2029. december 31‑én.

„2029 elején az Egyesült Államokban választások lesznek, az év júniusában pedig európai uniós választásokat szervezünk. A lejárati záradékkal egyrészt sikerült a megállapodást a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival összhangba hozni, másrészt nem kívánunk a következő politikai vezetésnek is érvényes házi feladatot adni egy ilyen egyensúlytalan szerződéssel” – fejtegette Winkler.

A közgazdász kérdésünkre úgy értékelte: az EU-ból az USA-ba importált termékek 15 százalékos vámja sokkal kevésbé okoz versenyképességi problémát, mint például az energiaárak, a túlszabályozás terhei vagy a finanszírozási struktúra merevsége. Az energia költségei Európában jelentősen meghaladják az amerikai szintet, ami növeli a termelési költségeket és különösen az energiaintenzív ágazatokban (például vegy- vagy acéliparban) csökkenti a profitabilitást és a beruházási hajlandóságot.

A túlburjánzott adminisztráció és a komplex jogi követelmények különösen hátrányosak az európai kis‑ és középvállalatok számára, és lassítják az innovációt. Ugyanebbe az irányba hat az is, hogy az EU-ban még mindig a banki finanszírozás dominál a tőkepiaci finanszírozással szemben, ami korlátozza a kockázatvállalást, megnehezíti a skálázható, innovatív vállalkozások finanszírozását.

Ilyen körülmények között a legfontosabb kereskedelmi partnerország vámpolitikájának kiszámíthatósága különösen felértékelődik. „Inkább azt kívánta az európai ipar, hogy legyen stabilitás akkor is, ha 15 százalék a vám az egyik oldalon, és nulla a másikon, semmint azzal szembesüljenek, hogy minden hónapban Trump elnöknek eszébe jut valami, és változnak a vámtarifák” – hangsúlyozta Winkler Gyula.