Háromszékről több árut küldenek külföldre, mint amennyit behoznak

A Kovászna megyei cégeknek és magánszemélyeknek is jóval jelentősebb az exporttevékenysége, mint az import, vagyis több és nagyobb összegű az az árumennyiség, amit Európai Unión kívüli országokba küldenek, mint amit onnan behoznak – mutatott rá Teodor Scridon, megyei vámhivatal igazgatója.

Mint mondta, Románia európai uniós csatalakozása előtt Háromszéken évente 20 ezer vámügyletet bonyolítottak le, de ezek száma 2007 után visszaesett, hiszen csak az unión kívüli export-import tevékenységeket kell elvámolni.

Az elmúlt esztendőben Kovászna megyében összesen 9432 vámügylet történt, ezek 80 százalékát megyén belüli cégek vagy magánszemélyek hajtották végre, a maradék 20 százalékot olyan hazai vagy külföldi fuvarozók, amelyek szállítmányozási útvonala éppen átvezetett Háromszéken.

Fa-, fém-, textil- és műanyagtermékeket exportálnak a háromszéki cégek

Teodor Scridon szerint tavaly Kovászna megyéből 154 vállalkozás összesen 7055 szállítmányt exportált Európai Unión kívüli országokba, leginkább Törökországba, a Moldovai Köztársaságba, Japánba, Szaúd-Arábiába, Kínába, Nagy-Britanniába, Kuvaitba, az Amerikai Egyesült Államokba, Szerbiába és Svájcba. A háromszéki cégek tavaly összesen 116 105 tonna árut exportáltak 694 millió lej értékben.Teodor Scridon vámigazgató | A szerző felvétele

A vámkezelésre leggyakrabban bemutatott Kovászna megyei áruk közé tartoztak az autóipari alkatrészek, fa- és fűrészáru, textília, öntöttvas és fémáruk, valamint műanyagból készült termékek. A vámhivatal vezetője szerint a háromszéki magánszemélyek 2022-ben összesen 524 csomagot küldtek a Román Postán keresztül unión kívüli országokba.

Élelmiszert, gyümölcsöt, zöldséget importálnak külföldről

Az unión kívüli országokból leggyakrabban élelmiszert, zöldséget és gyümölcsöt, autóalkatrészt, mezőgazdasági gépeket, textilárut, barkács- és ruházati termékeket importálnak Háromszékre – mondta Teodor Scridon. Ezeket a termékeket leggyakrabban Törökországból, Moldovából, Ukrajnából, Kínából, Indiából, Nagy-Britanniából, Szerbiából, Albániából és Svájcból hozták be.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A vámhivatal vezetője szerint 2022-ben 147 vállalkozás jelentett be összesen 2377 import szállítmányt. Az összesen 26. 163 tonna importáru értéke 401 millió lej volt. Ezek után az érintettek összesen 47 millió lejnyi vámilletéket és áfát fizettek be – összegzett Teodor Scridon. Hozzátette: magánszemélyek is importáltak, így összesen 175 postai csomag érkezett Kovászna megyébe 27 756 lej értékben.

Az igazgató magyarázata szerint a 150 euró érték alatti csomagok esetében az elvámolást a Román Posta bukaresti, központi fiókja intézi, a területi postahivatalok csak kézbesítik a küldeményeket és a címzett pedig kifizeti a csomag ellenértékét és az előre kiszámított vámilletéket.

Kapcsolódók

Kimaradt?