Újabb akadály a kolozsvári metró útjában: törölték a felügyeleti szerződésre kiírt versenytárgyalást

Ez újabb késést jelent, felügyelő nélkül ugyanis nem lehet hozzákezdeni a tervezéshez, illetve a kivitelezéshez.

Érvénytelenítette a kolozsvári metró megépítésének felügyeleti szerződésére kiírt közbeszerzési eljárást a városi önkormányzat, adta hírül az economedia.ro. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen az első romániai vidéki metró létrehozását célzó beruházás menedzselését eddig sem a magas szintű szakmaiság jellemezte.Fotó: gulermak.tr.com

A közbeszerzési eljárás törlése újabb késést jelent az eredeti ütemtervhez képest. „Amíg nincs felügyelő, addig nem lehet hozzáfogni a tervezéshez, illetve a kivitelezéshez” – nyilatkozta a Maszolnak dr. Köllő Gábor vasútépítési szakember, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnöke. A kolozsvári önkormányzat július 12-én hirdette meg a közbeszerzési eljárást, az ajánlatok benyújtási eredeti határideje augusztus 8. volt. A versenytárgyalást azért érvénytelenítették, mert egyetlen érdeklődő cég sem tett árajánlatot.

Horațiu Cosma korábbi közlekedésügyi államtitkár szerint a történtekért a kolozsvári polgármesteri hivatal dilettantizmusa okolható. „Miért érvénytelenítették a versenytárgyalást? Az érdeklődő vállalatok száznál több kérdést tettek fel a polgármesteri hivatalnak a dokumentációval kapcsolatban, azonban a válaszok nem ütötték meg a kívánt színvonalat” – nyilatkozta az USR-s szakember a gazdasági hírportálnak. Véleménye szerint az is sokat nyomott a latban, hogy a kolozsvári városvezetés a munkálatok ütemében fizette volna a felügyelő céget, márpedig az nem tudja befolyásolni, hogy milyen gyorsan dolgozik a kivitelező.

A kiírási feltételek értelmében a felügyeleti szerződés 144 hónapra szólna, a szolgáltatás ellenérték pedig legfeljebb 125 millió lej lehet, amit utólag 140 millióra módosítottak.

A kolozsvári metró tervezésére és megépítésére kiírt tenderre két pályázat érkezett. Mindkét pályázó török, az egyik konzorcium vezetője a Gülermak, a másiké pedig a Dogus. Az önkormányzatnak december 28-ig kellene győztest hirdetnie, amennyiben sikerül végeznie a két pályázat kiértékelésével. Eredetileg hat hónapnál is több volt szánva a pályázatok kiértékelésére, amit azonban az önkormányzat, hogy behozzon valamit a korábban összeszedett késésből, egy hónapra csökkentett. Az egy hónap természetesen nem volt elegendő, ezért megtoldották még egy hónappal, ez fog lejárni december végén.  

Arra, hogy reális-e két hónap az eredeti hat helyett az ajánlatok kiértékelésére, Köllő Gábor szerint nem lehet egyértelmű választ adni. „Attó függ, hogy ki végzi a kiértékelést. Van akinek elég a két hónap, másnak hat hónap is kevés” – mondja a szakember.

Korábban a metró tervezésére és megépítésére kiírt közbeszerzési eljárással is gondok voltak, az önkormányzat több alkalommal meghosszabbította az ajánlatok benyújtási határidejét, majd felfüggesztette a versenytárgyalást. Erre azért volt szükség, mert a beruházás költségvetését nem igazították az elszállt építőanyagárak után, így aztán a megszabott áron lehetetlen lett volna megépíteni. Végül a költségvetést 2 milliárd euróról 2,77 milliárdra emelték.

A hónapokon át tartó totojázás miatt felborult az eredeti ütemterv, melynek értelmében az önkormányzatnak már november 30-án meg kellett volna neveznie a metró kivitelezőjét.

Kapcsolódók

Kimaradt?