Kétmilliárd euró helyett 2,8 milliárdba fog kerülni a kolozsvári metró

Nagy kérdés, hogy mikor lesz belőle valami, mivel a beruházás máris legalább féléves késésben van, pedig még hozzá sem kezdtek a munkálatokhoz.

Az eredetileg tervezettnél 40 százalékkal többe fog kerülni a kolozsvári metró, legalábbis a városháza szakembereinek legfrissebb számításai szerint. A beruházás műszaki-pénzügyi mutatóinak aktualizálását hétfői ülésén hagyta jóvá a kincses város önkormányzati képviselőtestülete.

A Szászfenes és a szamosfalvi reptér közti metrót, illetve a Kisbács és Bonchida közti elővárosi vasutat magába foglaló projekt költségeit tavaly 2,052 milliárdra becsülték, mely összeget most 2,8 milliárd euróra módosították. Az, hogy az építőanyagok árának robbanásszerű emelkedése miatt a várható költségek is számottevő mértékben megnőttek, Emil Boc polgármesteren és munkatársain kívül valószínűleg mindenki számára világos volt, akinek minimális fogalma van az infrastrukturális beruházásokról.Bukarest után Kolozsvár lesz a második romániai város, amelyben metró közlekedik majd – ki tudja, mikor? | Illusztráció: Agerpres

Mivel a kolozsvári önkormányzat ült a babérjain, s nem módosította a költségvetést, négyszeri halasztást követően augusztusban fel kellett függeszteni az első metrószakaszra kiírt közbeszerzési eljárást, ugyanis a vállalhatatlanul alacsony keretösszeg miatt egyetlen cég részéről sem érkezett ajánlat. Az első szakasz 7,5 km-es lesz, 9 megállóval, míg a teljes vonalat 21 km-re tervezték, 19 megállóval. Az első szakasz megépítését a kormány részben az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében szeretné finanszírozni, 300 millió eurót irányzott elő erre a célra. Ahhoz, hogy a pénzt valóban kifizesse az Európai Unió, a munkálatokat 2026 augusztusáig be kellene fejezni.

A hétfőn megszavazott határozatban az áll, hogy a közbeszerzési eljárást 2022 folyamán le kellene zárni, ami arra utal, hogy a kolozsvári városvezetés egy párhuzamos univerzumban él. Az eredeti ütemterv értelmében a pályázóknak május 9-ig kellett volna benyújtaniuk az ajánlataikat, azok elbírálása pedig november 30-án zárult volna le.

Csodára is szükség lenne

Most szeptember 13-át írunk, s az új műszaki-pénzügyi mutatókat a kormánynak is el kell még fogadnia ahhoz, hogy a közbeszerzési eljárást folytatni lehessen. Egyelőre azt sem lehet pontosan tudni, hogy a lebonyolítás mekkora késében van, tény, hogy az ajánlatok benyújtásának eredeti határideje óta több mint négy hónap telt el, tehát minimum 6 hónappal csúszik máris a beruházás.

Mivel már a közbeszerzési eljárás is kínlódva halad, s jelentős késében van, egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy az első metrószakaszt be lehetne fejezni a 2026 augusztusi határidőre. „Csodának tartanám, ha ez sikerülne. Egy metró megépítése nagyon komplex dolog, egy csomó minden van, amit nem lehet előre látni. Szóban, persze sok mindent meg lehet csinálni, beszélni könnyű” – nyilatkozta a Maszolnak dr. Köllő Gábor, a kolozsvári Műszaki Egyetem professzora, vasútépítési szakértő. Elmondása szerint más beruházások lebonyolításának fényében sem tűnik reálisnak a 2026 augusztusi határidő, példaként a kolozsvári körgyűrűt említi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

                        

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?