Törvénytervezet: csak helyi termelőktől vásárolhatnának az állami intézmények

Az élelmiszeripari vállalatok érdekképviselete szerint ez elkerülhetetlenül dráguláshoz fog vezetni.

Megszavazta a szenátus a rövid ellátási lánc törvényének tervezetét, melynek lényege, hogy az állami intézmények a beszerzések alkalmával kötelesek előnyben részesíteni a helyi élelmiszertermelőket.Fotó: Pexels

Politikai berkekben szokás nemzetbiztonsági jelentőségűként emlegetni a tervezetet, ami egyértelműen a hazai termelők érdekeit szolgálja, azonban a szakma nincs tőle elragadtatva. Sorin Minea, az élelmiszeripari cégeket tömörítő RomAlimenta elnöke szerint ez a szabályozás elkerülhetetlen módon dráguláshoz fog vezetni.

„Abban a pillanatban, hogy irányítod a vásárlást, az ár nő, így működik a gazdaság. Ha én csak Bufteából vásárolhatok, akkor a bufteai termelő hülye lenne, ha nem emelné fel az árat, s pont azért, mert hozzá vagyok irányítva. Erre senki sem gondolt. Nem értem ennek a törvénynek a célját” – nyilatkozta Sorin Minea az economedia.ro hírportálnak.

Az üzletember elmondása szerint a törvényhozók nem voltak kíváncsiak a szakma véleményére, ráadásul az új szabályozást nehezen kivitelezhetőnek tartja. „Nem tudom, hogy tárgyaltak-e a farmerekkel, s ők azt mondták-e, hogy ez az érdekeiket szolgálja, nem beszélek a nevükben. Ami a feldolgozó ipart illeti, senkit sem kérdeztek meg. Az ellátási lánc torzítása nem igazán kívánatos. A rövid ellátási lánc jól hangzik, de mivel itt az államról van szó, ez másképp működik. Mondjuk, hogy a hadseregnek van hét kantinja az ország hét különböző pontján. Ez azt jelenti, hogy mindegyik máshol végzi majd a beszerzést?” – teszi fel a kérdést némi szkepszissel a RomAlimenta elnöke.

Ahhoz, hogy hatályba lépjen, a törvénytervezetet a képviselőháznak is meg kell szavaznia.

Kapcsolódók

Kimaradt?