Roncsautó Plusz program: 16 perc alatt kimerült az állami intézményeknek szánt keret

Érthető a nagy érdeklődés, mivel 120 ezer lej szubvenciót kaptak környezetbarát gépkocsi vásárlására.

A magánszemélyek részéről kisebb az érdeklődés a Roncsautó Plusz program iránt, mint a korábbi években, ismerte el Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter. Ez nem meglepő, mivel a kormány felénél is kevesebbre csökkentette az elektromos autók vásárlására igénybe vehető állami támogatás összegét. Tavaly még 11 ezer euró volt a maximális szubvenció, idén azonban már csak 22 500 lej.Fotó: Agerpres

„Várható volt, hogy mivel csökkent a szubvenció, enyhén mérséklődjön a vásárolt gépkocsik száma a magánszemélyek esetében” – idézi a tárcavezetőt az economedia.ro.

Ellenben a cégek, illetve az állami intézmények és az önkormányzatok részéről hatalmas volt az érdeklődés, utóbbiak 16 perc alatt kimerítették a rendelkezésre álló keretet. Az lett volna a csoda, ha nem így történik, az önkormányzatok és az állami intézmények ugyanis 120 ezer lej támogatásra voltak jogosultak úgy, hogy a magánszemélyektől eltérően, cserébe nem kellett használt autót leadniuk.

Valószínű, hogy a jövőben másképp oszlik majd meg a roncsautó programok keretösszege a magán-, illetve a jogi személyek között. „El fogunk venni pénzt a magánszemélyektől és a cégekhez csoportosítjuk át, mivel, végső soron egy céges elektromos autó, statisztikailag, több kilométert tesz meg, mint egy magánszemélyé, mivel futárkodásra használják, kiszállításra vagy más jellegű szállításra, főleg városon belül” – nyilatkozta Mircea Fechet.

A március 19-én rajtolt Roncsautó Plusz program idei költségvetése 1 milliárd lej. Ebből 600 millió van elkülönítve magánszemélyek részére, a cégeknek, illetve az önkormányzatoknak és állami intézményeknek pedig 200-200 millió lej. A Roncsautó plusz program idei keretösszege 300 millió lej.

A távlati elképzelés az, hogy a Roncsautó program megszűnik, az állam pedig kizárólag a teljesen vagy részben elektromos meghajtású, illetve hidrogéncellás gépkocsik vásárlását fogja anyagilag támogatni.

Kapcsolódók

Kimaradt?