Ötvenmillió eurós beruházásra készül Bukarestben a magyar építőipari nagyvállalat

A Kész egy lakóépület együttest fog felépíteni a főváros északi részén.

Megvásárolt egy 16 ezer négyzetméteres bukaresti telket az egyik legjelentősebb magyar építőipari vállalat, a Kész Csoport. Az ingatlan Bukarest északi részén, az OMV Petrom főhadiszállása, a Petrom City és a Szabad Sajtó Háza közelében található. Ez a Kész első olyan bukaresti munkája, melyben ingatlanfejlesztő és kivitelező is egyben.Épített már tömházat, gyárat és aquaparkot is a Kész Romániában/Fotó: Agerpres

„Több mint 20 évvel azt követően, hogy a Kész Construcții megjelent a piacon, s öt évvel az első ingatlan beruházásunk után, ami a kolozsvári Hexagon Office Building, ezzel a lépéssel megerősítjük a Kész Csoport romániai jelenlétét. Becsléseink szerint 50 millió eurót fektetünk a jövendőbeli lakóépület együttesbe, melyet egy referenciaértékű projektnek szánunk ezen, főleg az elmúlt évben jelentős fejlődésen átment területen” – nyilatkozta Diószegi Lajos, a Kész International Románia befektetési igazgatója.

A Kész Csoport nem csupán Magyarországon, hanem a közép-kelet-Európai piacon is fontos építőipari cégnek és ingatlanfejlesztőnek számít. A holdinghoz hét országban 20 vállalat tartozik. Ezek összesen 2 ezer embert foglalkoztatnak, a 2020-as árbevételük pedig 350 millió euró volt.

Romániában 2001 óta van jelen a vállalat. Két évtizedes fennállása során a Kész Construcții ötvennél több projekt kivitelezője volt. A Kész építette többek között a nagyváradi Nymphea aquaparkot, Szatmárnémetiben a Zollner, Curtea de Argeș városában pedig a Karcher gyárát, Bukarestben pedig az One Herăstrău Park Residence két14 emeletes tömbházát. A cég számos erdélyi magyar műemlék felújításán is dolgozott.

A vállalatnak jó éve volt a tavalyi, az árbevételét 154 millió lejről 194 millióra növelte, s 5,5 millió lej nyereséget termelt. Az alkalmazottainak a száma is nőtt, 83-ról 93-ra.

(A nyitókép illusztráció)

Kapcsolódók

Kimaradt?