Kísérleti dokumentumfilmben idézi meg a Sepsiszentgyörgyön született, később családjával Nagyajtán letelepedő Moyses Márton tragikus sorsát Kovács Claudia rendező és operatőr. A Régi jelen, mai múlt – Moyses Márton története című, 33 perces alkotás nem csupán az 1970-ben Brassóban önmagát felgyújtó fiatalember történetét dolgozza fel, hanem megpróbál közel vinni ahhoz a lelki folyamathoz is, amely a tragédiához vezetett. Az alkotóval a film csíkszeredai bemutatója előtt beszélgettünk.

Moyses Mártont sokan elsősorban az 1970-es brassói önégetéséről ismerik. Kovács Claudia rendező és operatőr azonban nem ennél a megrázó eseménynél kezdte a történetét. Sokkal inkább az érdekelte, ki volt az a fiatalember, akiben ennyi energia, kíváncsiság és alkotóerő munkált, és hogyan jutott el odáig, hogy végül nem látott kiutat a helyzetéből.

Kovács Claudia elmondta: elsősorban operatőrként közelített a történethez, ezért a képeken keresztül igyekezett megragadni azokat a lelkiállapotokat, amelyek Moyses Márton személyiségfejlődését meghatározták.

Egy tehetséges fiatalember

A film egyik fontos kiindulópontja Moyses Márton gyermekkora. Hátrányos körülmények közül indult, bár Sepsiszentgyörgyön született, egy kis háromszéki faluba, Nagyajtára költözött családjával, testvéreivel hamar árvaságra jutottak, és rendkívül szerény körülmények között éltek. Mindezek ellenére sikerült egyetemre kerülnie, ahol jól teljesített. Bölcsészkarra vették fel, ám a reál tantárgyakban is tehetségesnek bizonyult.

„Engem mindig foglalkoztatott, hogy egy logikus elme hogyan tud a művészetekben is kiteljesedni” – fogalmazott Kovács Claudia. Moyses Márton fennmaradt verseiben erőteljes érzelmeket fogalmazott meg. A rendezőt az a belső feszültség érdekelte, amely a racionális gondolkodás, az alkotóvágy és a fiatalember egyre kilátástalanabb élethelyzete között húzódott.

Moyses életében fontos fordulópontot jelentett a magyarországi forradalomhoz kapcsolódó határátlépési kísérlet. Középiskolás társaival azért próbáltak Magyarországra jutni, hogy csatlakozzanak a forradalomhoz, ám csupán ketten tudtak átjutni. A hatóságok figyelme az esetet követően egyre inkább Moysesre irányult. Leérettségizett Marosvásárhelyen (Barótról eltanácsolták), sikerült egyetemre kerülnie, ahol jól teljesített. Bölcsészkarra vették fel, ám a reál tantárgyakban is tehetségesnek bizonyult, később az egyetemi tanulmányait nem folytathatta.

Vissza kellett térnie szülőfalujába, ahol korábbi életétől és kapcsolataitól fokozatosan elszigetelődött. Egykori osztálytársai a filmben arról is beszélnek, hogy bár ismerték egymást, a kialakult helyzetben nem mertek közeledni hozzá, Moyses Márton maga sem akarta veszélybe sodorni őket.

Kovács Claudia szerint ebben rejlik a történet egyik legfájdalmasabb ellentmondása, a fiatalember éppen abban a közegben maradt magára, amelyhez a legerősebben kötődött. Az elszigeteltség ellenére újabb és újabb utakat keresett, alkotással és találmányaival próbált kitörni a helyzetéből, ám egyre inkább úgy érezhette, hogy nincs számára kiút. „Ez a szakasz pszichológiailag nagyon intenzív, és én szerettem volna minél inkább megérteni az ő helyzetét” – mondta a rendező.

Nem történelmi rekonstrukció

A Régi jelen, mai múlt kísérleti dokumentumfilm, a megszólalók vallomásait fikciós elemekkel és sajátos képi megoldásokkal kapcsolja össze. Kovács Claudia nem egy hagyományos, kronologikus történelmi rekonstrukciót akart készíteni, hanem olyan alkotást, amelyben a néző közelebb kerülhet Moyses Márton belső világához.

A rendezőnek mindössze két hete volt a film előkészítésére, és saját bevallása szerint nem történészként közelítette meg a témát. Sokkal inkább az emberi lélek érdekelte, ezért olyan embereket keresett, akik személyesen ismerték Moyses Mártont, vagy hitelesen tudják felidézni azt a közeget, amelyben élt.

A történelmi kutatásokat és dokumentumokat nem akarta helyettesíteni a filmmel. A célja az volt, hogy a tények mellett érzelmi tapasztalatot is közvetítsen, mindezt az írott forrásokból tájékozódva nehezebb átélni. „Azt szeretném, hogy (a néző) érezze azt, amit ez az ember megélt” – magyarázta. A nézőnek át kell éreznie a tehetetlenséget és a szorongást, azt a fokozatos beszűkülést, amelyben Moyses Márton egyre kevesebb lehetőséget látott maga előtt.

Ezért a filmben a személyes kapcsolat különösen fontos. A megszólalók nem pusztán történelmi információkat közölnek, hanem saját emlékeiken, tekintetükön és személyiségükön keresztül azt a világot is megmutatják, amely Moyses Mártont körülvette.

Kovács Claudia ezt lelki vagy spirituális családként írta le, olyan kapcsolatrendszerként, amelyben a barátságok, a közös emlékek és az egymás iránti felelősség akkor is megmaradnak, ha a történelem szétszakítja az emberek közötti kötelékeket. A rendező számára fontos volt, hogy ne kizárólag interjúkból álljon össze a film. A képi világot úgy alakította, hogy a táj, a helyszínek és a hangulatok maguk is a történet részévé váljanak.

A sötétség és a fény harca

A forgatás során Moyses Márton szülőfaluja különös jelentőséget kapott. Kovács Claudia szerint a táj, az erdőkkel körülvett település és a mai napig élő emberi kapcsolatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a néző megértse, milyen közegből indult a fiatalember, és mit veszített el az elszigetelődésével.

A film képi világában a sötétség és a fény ellentéte meghatározó. A rendező nem pusztán a diktatúra nyomasztó légkörét akarta megjeleníteni, hanem azt is, hogy ebben a világban miként maradhatott meg az emberben a remény, az alkotóerő és a hit.

A rendező szerint nem kellett minden hangulatot mesterségesen megteremtenie, sokszor elég volt jelen lennie, figyelnie a helyszínt és az eseményeket, majd hagynia, hogy azok a maguk ellentmondásaival együtt kerüljenek a filmbe. Az alkotás végén megjelenő, szinte imaszerű szöveg szintén ezt a kettősséget fejezi ki. Kovács Claudia számára Moyses Márton történetében a tragédia mellett a fény és a jövő lehetősége is jelen van.

A történelem nem ér véget

A film címe is ezt a gondolatot hordozza. Kovács Claudia szerint a múlt nem zárható le egyszerűen azzal, hogy egy esemény megtörtént, és az időben eltávolodtunk tőle. Az emberi történetek egymásba kapcsolódnak, a korábbi tapasztalatok pedig a jelenben is tovább élnek. „Nincs olyan, ami már lezárult a múltban, és nem létezik a jelenben” – fogalmazott.

Moyses Márton története ezért Kovács Claudia szerint nem csupán egy sajátos történelmi korszakról és egy tragikus sorsú fiatalemberről szól. Olyan kérdéseket vet fel, amelyek ma is érvényesek: hogyan őrizheti meg az ember az önazonosságát ellenséges közegben, miként viszonyulhat őszintén a világhoz, és hogyan tarthatja meg a belső egyensúlyát akkor, amikor a körülmények egyre inkább ellene dolgoznak.

A rendező úgy látja, a józanság és az őrület, az őszinteség és az alkalmazkodás között olykor vékony a határ. Egy olyan világban, amely az őszinteséget könnyen gyengeségnek állítja be, különösen nehéz megőrizni a saját belső középpontunkat. Ebben a hitnek is fontos szerepet tulajdonít. Nem feltétlenül egy meghatározott vallási hagyomány értelmében, hanem olyan belső kapaszkodóként, amely segít, hogy az ember ne veszítse el a kapcsolatát önmagával és a világgal.

Senki ne legyen egyedül a küzdelmeivel

Kovács Claudia nem állítja, hogy a film minden néző számára egyformán befogadható lesz. A 33 perces alkotásnak sajátos hangulata és kísérleti formája van, de a rendező úgy érzi, őszintén sikerült megmutatnia azt, amit Moyses Márton történetéből megértett. A rendező abban bízik, hogy a néző a vetítés után nem csupán az eseményekre emlékszik majd, hanem úgy érzi, mintha személyesen ismerte volna a fiatalembert. Mert szerinte ez adhatja a film legfontosabb hozadékát: hogy a történelmi tények mögött láthatóvá válik az ember.

A Moyses Mártonról való megemlékezés így nem csupán a múlt felidézése, hanem a jelenről szóló gondolkodás is. Arról, hogyan bánunk egymással, mennyire vagyunk képesek észrevenni a másik ember kiszolgáltatottságát, és mit tehetünk azért, hogy senki ne maradjon teljesen egyedül a saját küzdelmeivel – fogalmazott Kovács Claudia.