Ötmilliárd lejjel költekezte túl magát Románia januárban

Január végén az államadósság a GDP 47,8 százalékát tette ki.

Ömilliárd lejt meghaladó összeggel nőtt januárban az államadósság, közölte a Pénzügyminisztérium. Az év első hónapjában felvett hitelekkel együtt immár 111 milliárd lejjel gyarapodott az államadósság a járvány kitörése óta. Ez január végén a bruttó hazai termék 47,8 százalékának felelt meg. Utólag ez az arány változhat, mivel az adósságállomány a kormány által prognosztizált 2021-as GDP-hez van arányítva, ez utóbbinak a valós értéke pedig eltérhet a becsülttől.

2020 januárjának a végén még csak 37,2 százalékos volt Románia eladósodottsága. Az állami adósságállomány 503,6 milliárd lej volt január végén. Jelenleg valószínűleg már 510 milliárd körül jár, a kormány ugyanis kénytelen folyamatosan újabb kölcsönöket felvenni. A hét elején a Pénzügyminisztérium 300 millió lejt kölcsönzött bankoktól 7 évre, 2,84 százalékos éves kamatra. Szerdán újabb adag, szintén bankoknak szóló állampapírokat dobott piacra, ezúttal 230 millió euró értékben. Ezek kifutási határideje 2026 augusztusa, éves kamatuk 0,66 százalék. Március hónap folyamán a Pénzügyminisztérium 3,9 milliárd lej értékű kölcsönt szeretne felvenni a belső piacról.

A pénzügyi szakemberek egy része 45 százalékban határozza meg azt a küszöböt, amely felett, egy olyan szintű gazdaság esetében, mint a miénk, az államadósság nehezen finanszírozhatóvá válik, azonban ez nem egy objektív kritérium. „Nehéz meghatározni egy ilyen szintet, mivel minden felfelé mozdult el. Korábban volt a maastrichti kritérium, de már nem beszélnek róla, mivel a 60 százalékos államadósság a legtöbb tagállam számára csak egy álom” – véli Laurian Lungu gazdasági elemző, a Consilium Policy Advisers Group alapítója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az ellenben vitán felül áll, hogy a növekvő államadósság egyre nagyobb terhet ró az amúgy is hatalmas nyomás alatt álló államkasszára. A kormány növekvő adósságtömeget görget maga előtt, amit előbb-utóbb törleszteni kell, de addig is a kamatterhek folyamatosan nőnek. 2020-ban a hitelek kamatai 14 milliárd lejt vittek el az államkasszából, 19 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, idén pedig még nagyobb lesz a számla.

Kapcsolódók

Kimaradt?