Odacsapott a Versenyhivatal: 71 millió euróra bírságoltak gyógyszeripari cégeket

Éveken át akadályozták a vérből és vérplazmából készült gyógyszerek bejutását a romániai piacra.

Mintegy 71 millió euró értékű bírságot szabott ki a Versenyhivatal öt gyógyszergyártóra és egy ágazati szervezetre, a belga PPTA-ra. A legtöbbet a svájci Octapharma AG-nak kell fizetnie, 125 millió lejt. A szintén svájci Baxalta 109, a német CSL Behring és a Biotest 76,8, illetve 25,5, az olasz Kedrion Spa 16,1, a PPTA pedig 375 ezer lejes büntetést kapott.A fotó illusztráció | Pixabay/Qimono

A Versenyhivatal tájékoztatása szerint a most kiszabott bírságokkal egy 2018-ban kezdődött vizsgálat zárult le. Ennek eredményeként megállapítást nyert, hogy 2015 és 2018 között az említett cégek közös stratégiát alkalmaztak annak érdekében, hogy kikényszerítsék az úgynevezett clawback-adó felfüggesztését a vérből vagy vérplazmából készült gyógyszerek esetében. Hogy ezt elérjék, korlátozták és akadályozták, hogy az immunoglobulin eljusson a romániai piacra. „Ily módon a vállalatok kereskedelmi előny megszerzését célozták, valamint a profit növelését” – olvasható a Versenyhivatal közleményében.

A plazmaproteines gyógyszerek gyártóinak a szövetségeként a PPTA elősegítette ezt a törvénytelen kereskedelmi gyakorlatot, sőt, maga is részt vett ezekben, túllépve a kompetenciáját, megpróbálva befolyásolni egy ország adópolitikáját.

A súlyos betegségek kezelésére használt immunoglobulin hiánya veszélyeztette sok páciens életét, s a kialakult súlyos hiány miatt a kormány kénytelen volt aktiválni az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusát.

A megbírságolt cégek bírósági úton kérhetik a Versenyhivatal döntésének az érvénytelenítését, illetve módosítását.

A clawback-adó egy többletadó, melyet a gyógyszergyártóknak az eladásaik után kell fizetniük. A befizetendő összeg kiszámításakor az adott cég piaci részesedését is figyelembe veszik.

Kapcsolódók

Kimaradt?