Nem hisz az Európai Bizottság a román kormány gazdaságpolitikai álmainak

Az uniós testület szerint csak feleakkora gazdasági növekedésre van kilátás, mint amekkorát Ciolacuék megálmodtak.

A pénteken közzétett őszi gazdasági előrejelzése alapján már csak 1,4 százalékos gazdasági növekedésre számít idén Romániában az Európai Bizottság – írja az economica.net.Fotó: Facebook/European Comission

Tavaszi prognózisában az uniós testület még azzal számolt, hogy 2024-ben 3,3 százalékkal, 2025-ben pedig 3,1 százalékkal nő Románia bruttó hazai terméke (GDP). A most közétett előrejelzés jövőre 2,5 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál.

A bukaresti kormány tavaly decemberben a gazdaság teljesítményének 3,4 százalékos növekedését vizionálta, szeptemberben pedig, valószínűleg a hasukra ütve, 2,8 százalékot írtak be a költségvetés-kiigazításba.

Az Európai Bizottság negatív irányban módosította a költségvetési hiánnyal kapcsolatos kilátásokat is. Az EB arra számít, hogy idén 8 százalékos lesz Románia GDP-arányos költségvetési deficitje, 2024-ben pedig 7,9 százalék. A tavaszi előrejelzésben 6,9, illetve 7 százalékos hiány szerepelt.

A közelmúltban közzétett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap is lefelé módosította a Románia GDP-jének növekedésére vonatkozó prognózisát, az áprilisi 2,8 százalékról 1,9 százalékra.

Az év első kilenc hónapjában a román gazdaság a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adatok szerint pedig 0,8 százalékkal nőtt 2023 azonos időszakához képest, aminek alapján az év végi 1,4 százalékos plusz is elég jó eredménynek számítana.  

Kapcsolódók

Kimaradt?