Ezt várja el Romániától az Európai Bizottság

Maximum hét év alatt 3 százalékra kellene csökkentenünk az éves költségvetési hiányt.

Románia évek óta túlzottdeficit-eljárás alatt áll, az Európai Bizottság pedig elvárja a kormánytól, hogy fenntarthatóvá tegye az államháztartást. Az uniós testület két ütemtervet is kidolgozott a költségvetési hiány 3 százalékra való leszorítására, írja a Ziarul Financiar.Fotó: Pixabay

Marcel Boloș pénzügyminiszter elmondása szerint az egyik forgatókönyv hét, míg a másik négyéves átmeneti időszakkal számol. Az Európai Bizottság prognózisa szerint idén 6,9 százalék lesz a költségvetési hiány, amit néhány év alatt a felénél kevesebbre kellene csökkenteni. A rövidebb forgatókönyv értelmében évi 1,2 százalékkal kellene csökkentenie a kormánynak a deficitet, a hétéves program esetében azonban elegendő volna évi 0,7 százalékot lefaragni a hiányból. A miniszter hangsúlyozta, egyelőre nem született megállapodás arról, hogy Románia melyik ütemtervet fogja gyakorlatba ültetni.

„Az Európai Unió gazdasági kormányzásra vonatkozó szabályai nem változtak meg. Románia a túlzottdeficit-eljárás alatt álló tagállamok közé tartozik. Nem vagyunk az egyetlenek, ott van még Olaszország és Franciaország is” – nyilatkozta Marcel Boloș.

A tárcavezető szerint a kormány továbbra is 3,3 százalékos gazdasági növekedésre számít, annak ellenére, hogy az első negyedévben csak 0,5 százalékkal nőtt a GDP.

A költségvetési hiányt illetően azonban Boloș, elsőként a kormányból, elismerte, hogy az, várhatóan 6,9 százalék lesz. Marcel Ciolacu kormányfő továbbrav is azt a képtelenséget szajkózza, hogy a deficit nem fogja meghaladni a 2024-es költségvetés tervezetében szereplő 5 százalékot.

Boloș szerint a kormánynak idén 220 milliárd lej értékű hitelt kell felvennie az eredetileg tervezett 180 milliárd helyett. Ennek kb. A felét az államadósság finanszírozására fogják fordítani, a másik felét pedig az idei büdzsé kiegyenlítésére.  

  

Kapcsolódók

Kimaradt?