Megint elakadt a vasútfelújítás: Egy hónapja áll a munka az ürmösi alagútnál

„Előre nem látható fizikai körülmények” miatt kellett felfüggeszteni a 7,1 kilométeres alagút fúrását.  

November második felében leálltak a munkálatok a Brassó-Segesvár vasútvonal korszerűsítésének keretében épülő ürmösi alagútnál, adta hírül az economica.net. A Pro Infrastructură Egyesület érdeklődésére a CFR Infrastructură azt közölte, hogy „előre nem látható fizikai körülmények” miatt kellett leállítani a két óriásfúrót.Nemrég kezdték el a munkát, de már elakadt | Fotó: Facebook/Pro Infrastructura

Az állami vállalat nem árulta el, hogy konkrétan mi miatt kellett felfüggeszteni a munkálatokat. A fúrás azonnal folytatódni fog, amint „a terepen a körülmények lehetővé teszik”, közölte a CFR Infrastructură.

A 7,1 kilométeres ürmösi alagutat két hatalmas méretű, Eleni és Varvara névre keresztelt TBM berendezés fúrja. Eleni március 5-én kezdte meg a munkát, s mostanáig 1041 métert, a később munkába állított Varvara pedig 595 métert haladt.

A TBM fúróberendezések átlagos haladási sebessége napi 10-15 méter. Ideális körülmények között hat egymást követő napon át tudnak dolgozni, majd egy nap karbantartást igényelnek. Eleni bő nyolc hónap alatt fúrt ki kb. 1 kilométert, ha tehát az elkövetkező időszakban is ebben a ritmusban halad, akkor az alagút leghamarabb 2028 végére fog elkészülni.

A Brassó-Segesvár vasútvonal Apáca és Kaca közti szakaszának korszerűsítésének az eredeti határideje az idei év decembere, vagyis a beruházás hozzávetőleg négy évet fog késni. A munkálatokat a görög Aktor cég vezette társulás végzi.

A Brassó és Kovászna megye határán található ürmösi lesz a leghosszabb vasúti alagút Romániában. A belső átmérője 8,6 méter, a külső pedig 9,4 méter lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?