Költségvetési Tanács: hiányosak a politikai döntéshozók gazdasági-pénzügyi ismeretei

Daniel Dăianu szerint Romániában hatalmas a költségvetési hiány lefaragásával szembeni ellenállás, mert az kihatással lenne a jövedelmekre.

Sokak által hangoztatott nézet, hogy Romániában túladóztatják a lakosságot, azonban ez nem felel meg a valóságnak, állítja Daniel Dăianu, a Költségvetési Tanács elnöke. „Románia nincs túladóztatva, valójában Románia nagyon kevés adót szed be. Azonban nagy aránytalanságok vannak, egyes ágazatokat jobban adóztatnak, mint másokat, és itt az adófizetőkre is gondolok” – idézi a Daniel Dăianut a Ziarul Financiar.Romániában a költségvetést megszavazzák, anélkül, hogy érdemben megvitatnák | Fotó: Agerpres

A szakember erős kritikával illette a román politikai osztályt, pontosabban annak úgynevezett gazdasági szakpolitikusait, akiknek, véleménye szerint komoly hiányosságaik vannak a pénzügyi ismeretek tekintetében. „Mind azt kérjük, hogy az állampolgárok több ismerettel rendelkezzenek. Valóban, jó, ha az állampolgárok többet tudnak a gazdaságról és a pénzügyekről, de a pénzügyi képzés főleg a döntéshozóknak szól: a kormány szakértőinek, ha vannak ilyenek, a pártok szakértőinek, ha vannak ilyenek, a parlamenti képviselőknek” – mondta a Költségvetési Tanács elnöke.

Véleménye szerint fontos gazdasági-pénzügyi döntések meghozatala előtt, amilyen például a központi költségvetés tervezetének kidolgozása, a kormánynak meg kellene hallgatnia a Román Nemzeti Bank (BNR), a Költségvetési Tanács és az egyetemek szakértőinek a véleményét, érdemi megbeszélést kellene folytatni a parlamenti szakbizottságokban. A valóság egészen más.

„Látják, hogy a valóságban hogyan történik? Hat óra vagy legtöbb egy nap alatt lezavarják a költségvetési tervezet megvitatását, a pénzügyi stabilitás szóba sem kerül. Ez van” – állapította meg Daniel Dăianu.

Hangsúlyozta, hogy Románia államháztartása fenntarthatatlan, nagy a strukturális hiány, amit, tetszik, nem tetszik, előbb utóbb orvosolni kell. „Romániában hatalmas az ellenállás a nagyon nagy költségvetési hiány kiigazításával szemben, mivel az kihatással lesz az emberek jövedelmére, amit nem akarnak elfogadni” – jelentette ki a Költségvetési Tanács vezetője.

Kapcsolódók

Kimaradt?