Költségvetés-kiigazítás nélkül húzná ki az idei évet a kormány?

Állítólag a kormányzati tartalékalapból tömné be a minisztériumok büdzséjében tátongó réseket.

Annak ellenére, hogy a kiadások sok területen számottevően meghaladják a tervezett szintet, megtörténhet, hogy idén nem lesz költségvetés-kiigazítás, értesült a Ziarul Financiar (ZF) kormányzati körükből. Ezt ugyanakkor távolról sem lehet biztosra venni, a Pénzügyminisztérium ugyanis, állítólag már dolgozik a büdzsé kiigazításának tervezetén.Fotó: Agerpres

A ZF-nek nyilatkozó források szerint a Ciolacu-kabinet a kormányzati tartalékalapból szándékozik feltölteni azon minisztériumok és intézmények kasszáját, melyek kifogytak a pénzből, illetve az év vége előtt elköltik a költségvetésben eredetileg megszabott összeget.

Az, hogy a kormányzati tartalékalapban pontosan mennyi pénz van, nem nyilvános, így azt nem is lehet tudni. A tartalékalapból a mindenkori kormányok az év vége felé szoktak pénzt osztani, jellemzően az önkormányzatoknak, egyértelműen politikai alapon.

A tartalékalapból a kormány „előre nem látható”, illetve „sürgős” esetekben utalhat ki pénzt, ami fölöttébb homályos előírás. „Az 500-2002-es törvény adta jogi keret csak általánosságban nevezi meg a lehetséges kifizetések célját, a konkrét kiadási kategóriák és a kiutalható pénzösszegek nélkül, ami teret biztosít tetszőleges és nem átlátható kiutalások számára” – véli a Költségvetési Tanács.

Általában évente két költségvetés-kiigazításra szokott sor kerülni. Marcel Ciolacu múlt héten elismerte azt, amit már jó ideje tudni lehetett, hogy az idei GDP-arányos költségvetési hiány a tervezett 4,4 százalék helyett 5,7 százalék volt. Ez kb. 15 milliárd lejes költségvetési pluszkiadást jelent, amit a kormány csakis hitelből tud finanszírozni. Ez abban az esetben is igaz, ha a tartalékalapból pótolja ki a minisztériumok büdzséjét, hiszen azt utóbb úgyis fel kell töltenie.

A Ciolacu-kabinet a napokban már átutalt 668 millió lejt az országos egészségbiztosítási alapba (FNUASS), s az Oktatási Minisztérium is igényelt 2,2 milliárdot. A költségvetési hiány az év végéig várhatóan kb. 15 milliárd lejjel fogja meghaladni az előzetesen tervezett értéket.

Nem csak a kormány rendelkezik/rendelkezhet tartalékalappal, hanem a helyi és a megyei önkormányzatok is. Ezek maximális értéke az éves kiadások 5 százaléka lehet, azonban az, hogy pontosan mennyi pénzt tartalékol egy adott önkormányzat, szintén nem publikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?