A korábbi becslésnél nagyobb deficitre számít a Költségvetési Tanács

Felfele módosította az idei költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzését a Költségvetési Tanács. Az intézmény szerdán közzétett éves jelentése szerint 2023-ban a GDP-arányos deficit várhatóan meghaladja majd a 6 százalékot.

Fotó: AdobeStock

A Költségvetési Tanács emlékeztetett arra, hogy az idei első félévben 2,3 százalékos volt a hiány, 0,63 százalékponttal nagyobb, mint az előző év azonos időszakában. Ez a szakembereik szerint azzal magyarázható, hogy az állam bizonyos bevételei a tervezettnél kisebb mértékben emelkedtek, illetve bizonyos kiadások a vártnál nagyobbak voltak.

A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy az idei második félévben az államháztartás alakulását befolyásolni fogják a költségvetési törvény elfogadása után jóváhagyott közalkalmazotti béremelések, a különböző takarékossági intézkedéseket előíró 2023/34-es sürgősségi rendelet pedig nem tudja ellensúlyozni a halmozódó hiányt. Ilyen körülmények között a Költségvetési Tanács az idei büdzsé tervezetének vizsgálatakor előrejelzett szintnél nagyobb, a GDP 6 százalékát meghaladó deficitre számít 2023-ban.

Jelentésében az intézmény a hiány csökkentését célzó intézkedések mielőbbi elfogadását sürgeti, tekintettel arra a rövid időszakra, amely alatt még hatásuk lehet a 2023-as költségvetés végrehajtására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?