Kínai szubvenció miatt vizsgálja az EB a román közbeszerzési eljárást

Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy két vizsgálatot indított egy romániai közbeszerzési eljárással kapcsolatban, miután felmerült a gyanú, hogy az ajánlattevők egy része külföldi szubvenciókban részesült, és így tisztességtelen előnyhöz jutott.

Az uniós testület közleménye szerint a közbeszerzési eljárást a részben állami tulajdonú PARC fotovoltaic Rovinari Est vállalat hirdette meg egy 110 MW beépített teljesítményű napelempark tervezésére, építésére és üzemeltetésére. Ezt a beruházást részben az EU Modernizációs Alapja finanszírozza – írta az Agerpres.

A múlt év végén a romániai vállalathoz nyolc ajánlat érkezett. Az Európai Bizottság pedig úgy ítélte meg, hogy indokolt vizsgálatot indítani két ajánlattevő esetében, mivel elegendő jel utalt arra, hogy mindketten a belső piaci versenyt torzító, Unión kívülről származó támogatásban részesültek.

Illusztráció | Fotó: Pexels

A külföldi támogatásokról szóló rendelet szerint a vállalatok kötelesek jelenteni az Európai Bizottságnak részvételüket azokban a közbeszerzési eljárásokban, amelyekben a szerződés becsült értéke legalább 250 millió euró. Kötelesek jelenteni azt is, ha a részvételüket megelőző három évben legalább 4 millió euró támogatásban részesültek EU-n kívüli országoktól.

Az egyik vizsgálat az Enevo csoport és a LONGi Solar Technologie GmbH. társulása ellen indult, a másik Shanghai Electric UK Co. Ltd. és a Shanghai Electric Hong Kong International Engineering Co. Ltd. konzorciuma ellen. Az utóbbi két cég egy kínai állami vállalat tulajdona.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?