Ha nem segítik az udvarhelyi vállalkozókat, ők sem segítenek

Elégedetlenek az udvarhelyi vállalkozói szervezetek, nem látják az egy évvel ezelőtti adóemelés hozadékát, ezért kérik a helyi adók és illetékek visszaállítását a 2020-as év szintjére. Ha nem teljesül kérésük, akkor senki ne várja, hogy a járvány által sújtott vállalkozók áldozatot hozzanak egy vízió nélküli városért – figyelmeztetnek a vállalkozók.

Székelyudvarhely önkormányzati testülete pénteki ülésén dönt a jövő évi adókról is illetékekről, a határozattervezetben csak az országosan, törvény által kötelező inflációs értékkel – 2,6 százalékkal – történő növelés szerepel, azonban az udvarhelyi vállalkozói szövetségek nem érik be ennyivel.

A múlt héten az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) jelezte, hogy elégedetlenek azzal, ahogy az udvarhelyi városvezetés gazdálkodott a megemelt adókból származó többletbevétellel. Elmondták, a beruházások nem a megígért ütemben haladnak és a hivatal költségcsökkentése sem lett olyan mértékű, mint azt ígérték, vagyis nem teljesültek azok a feltételek, amelyek alapján az UKKSZ elfogadta a tavalyi adóemelést, ezért a szervezet tagjainak többsége szerint vissza kellene térni az egy évvel korábbi értékekhez.

Csütörtökön két másik vállalkozói szervezet, a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ), és az Udvarhelyszéki Vendéglátók Szövetsége (UVSZ) is megfogalmazta módosító javaslatait.

Jakab Áron Csaba, SZMSZ-elnök megjegyezte, hogy az UKKSZ-szel való egyeztetést követően több javaslatot is közösen fogalmaztak meg. Ezek közé tartozik az ingatlanadók és a 2000 köbcenti alatti járművekre kivetett adók mértékének csökkentése a 2020-as évre érvényes szintekre. Elhangzott, hogy a három vállalkozói szervezet közel 90 vállalkozója kéri, hogy a taxisok éves parkolási illetékét csökkentsék 800-ról 400 lejre.

„Legutóbb szinte megháromszorozták, mi most ennek megfelezését kérjük, ami még így is magasabb lenne, mint a két évvel ezelőtti érték” – közölte Jakab Áron Csaba. Elhangzott, logikátlannak tartják, ezért évről évre kérik, hogy a város turisztikai katalógusában való megjelenésért elkért 300 lejes illetéket csökkentsék 30 lejre.

„Egy, már megadózott jövedelemből működő és fenntartott alárendelt intézményről van szó. Mi lesz, ha senki nem fizeti be a kért összeget? Nem jelentetnek meg senkit a katalógusban, vendéglátói ajánlatok nélkül hagyják az udvarhelyi turizmust?” – tette fel a kérdést Ambrus Sándor, az SZMVSZ alelnöke.

Ami Csíkszeredában 250 lej, az Udvarhelyen 1700

Az Udvarhelyszéki Vendéglátók Szövetsége részéről Nagy Levente elmondta, hogy a járvány miatt a vendéglátó egységek roppant nehéz helyzetbe kerültek. A forgalom 70 százalékkal esett vissza, és a közeljövőben sem várható javulás.

„Szerintem januártól sok vendéglátóegység lesz kénytelen feltenni a lakatot. Én mint tulajdonos nem is járok annyira rosszul, talán még pénzt is keresek azzal, hogy bezárok, de mi lesz a 40 alkalmazottammal, akik ebből élnek?” – fogalmazott Nagy Levente, aki közös javaslatként említette a vendéglátóegységek működési engedélyére kiszabott illeték értékének csökkentését, és egységessé tételét vendéglők, kocsmák, bárok számára. Példaként elmondta, hogy Csíkszeredában már hosszú évek óta egységes, 250 lejes illetéket fizetnek. 2019-ben, még a járvány előtt tettek egy próbát és 1500 lejre emelték, de a negatív visszhangok, tiltakozások, bezárások miatt csak egy évig tudták tartani. A csíkszeredai adó- és illetékek osztályának munkatársától úgy tudja, hogy ezen az értéken már nem is fognak változtatni.Ambrus Sándor, Nagy Levente és Jakab Áron Csaba | Fotó: Szász Csaba

„Mi csak azt kérjük, hogy Csíkszeredához és Sepsiszentgyörgyhöz hasonló összegeket fizessünk. Ha Csíkszeredában lehet 250 lej, akkor nekem miért kell 1700 lejt fizetni? Vannak városok, ahol ideiglenesen el is törölték ezt az illetéket. Mondhatja a városmenedzserünk, hogy ez a pénz kell nekik, hogy nem tudják nélkülözni, de lassan oda jutunk, hogy nem lesz, aki befizesse. Akkor talán jobb lesz?” – kérdezte az UVSZ elnöke, aki azt is nagy segítségnek tartaná, ha a működési engedélyek kiváltásának határidejét meghosszabbítanák júniusra. „Jelenleg március a határidő, ezt pedig egy olyan bevételből kell kifizessük, ami addig nem valósul meg” – érvelt Nagy Levente.

Kommunikációt, átláthatóságot is kérnek

Jakab Áron Csaba elmondta, hogy következetesebb kommunikációt, átlátható működést kérnek a székelyudvarhelyi városházától. Ezt folyamatosan kérik, de sosem kapják meg.

„Eléggé cinikus a hivatal megjegyzése, hogy kell nekik a pénz. Kinek nem kell? Akár oda is adnánk neki, de mire kérik? Mert nincs egy víziója a városnak” – fogalmazott az SZMVSZ-elnök. Elmondta, a folyamatosan emlegetett projektről nem tudják, milyen fázisban vannak, illetve a hihetetlen mértékben megemelkedett alapanyagok árai, a munkadíjak, az energiaárak mennyire befolyásolják ezeket. Nem tudatják, hogy mire lesz elég a pénz, és mire nem. Hogy miből akarják kiegészíteni az önrészeket, továbbá, hogy amennyiben az udvarhelyi városháza elveszíti a pert az Aqua Nova ellen, miből fogják kifizetni a 40 millió lejes kártérítést, ami az udvarhelyiek két év alatt befizetett adójának felel meg?

„Nem érezzük, hogy a városvezetés törődne egyáltalán a vállalkozókkal. Nincsenek kedvezmények, nincsenek gesztusok. Más városokban az itteni adók és illetékek alig 10-15 százalékát kérik. Ez így nincs rendben. Nem látunk semmilyen tervszerű működést, csak azt, hogy »majd lesz valahogy alapon« gyűjtjük a pénzt, reménykedünk egy szebb jövőben és folyamatosan ígérgetünk. Elegünk van az ígéretekből, szeretnénk már túllépni ezen. Amennyiben kéréseinket nem tudják teljesíteni, ha nem tudunk együtt dolgozni és gondolkodni, akkor ne várják, hogy a járvány által sújtott vállalkozók áldozatot hozzanak ezért a vízió nélküli világért” – összegzett Jakab Áron Csaba.

Kapcsolódók

Kimaradt?