Megszavazták a húsz százalékos adóemelést Székelyudvarhelyen

Bár a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal az idei adókulcsok megtartásával, csak a 3,8 százalékos inflációval növelte volna a jövő évi helyi adókat és illetékeket, az önkormányzati testület többségi, Szabad Emberek Pártja (POL) frakciója megszavazta a helyi adóterhek mintegy 20 százalékos emelését. Ugyanakkor a teljes testület egyetértett a parkolói bérletek eltörlésével, mivel azonban ennek gyakorlatba ültetése több hónapot vesz igénybe, első lépésként megduplázták ezek árát.

Harmadik napirendi pontként tárgyaltak az udvarhelyi önkormányzat idei utolsó soros ülésén a 2021-es helyi adókról és illetékekről. Először a városháza adóosztályának a vezetője mutatta be részletesen a hivatal tervezetét, kivetítve, amely szerint jövőre is megtartanák az idei adókulcsokat, és csak a 3,8 százalékos inflációval igazítanák ki, azaz növelnék a helyi adókat.

Ezt követően András Lehel, a POL frakcióvezetője mutatta be a módosítási javaslatokat, az elbocsátások miatt a személyi jövedelemadóból származó másfél millió lejes bevételkieséssel, illetve az uniós pályázatokhoz szükséges önrész előteremtésének fontosságával indokolva meg az adóterhek növelését.

„Néha hozni kell olyan döntéseket, amelyek nem fogják elnyerni mindenki tetszését, viszont ezeket a döntéseket meg kell hozni, mert ezek az átgondolt döntések fogják meghatározni a mindennapjainkat, a jövőnket” – fogalmazott András Lehel.

Berde Zoltán RMDSZ-frakcióvezető elmondta, hogy bár megértették a többségi frakció szándékát, nem tudnak egyetérteni ezzel a lépéssel a koronavírusos időszakban. Sajnálatának adott hangot, hogy a többségi frakció a legkönnyebb költségvetés-kiegészítő lépéshez nyúlt.

„Nem tartjuk jó lépésnek az adóemelést, és ezt nem tudjuk támogatni, ezért kérjük, hogy a többségi frakció vonja vissza ezt a döntését, és ne hozza meg az adóemelésre vonatkozó javaslatát” – fogalmazott Berde.

Több tanácsos is szót kért a módosítással kapcsolatosan, az RMDSZ részéről az adóemelés ellen szólaltak fel, a POL tanácsosai pedig az emelés szükségessége mellett, többen is hangsúlyozva, hogy nem kérnek túl nagy áldozatot az adófizetők részéről, hiszen hónapokra lebontva egy-egy sör vagy kávé áráról, illetve amúgy is csak három csomag cigaretta áráról folyik a vita.

Az adóemelési javaslatot a POL mind a 12 tanácsosa megszavazta, az RMDSZ részéről volt egy tartózkodás, öt tanácsos ellenezte, akárcsak az MPP képviselője.

Megduplázták a parkolási bérletek árát

Amiben a két frakció egyetértett, az a parkolási bérletek eltörlése a történelmi városközpontban. Csakhogy mint kiderült, a javaslat gyakorlatba ültetéséhez előbb módosítani kell a parkolási szabályzatot, ehhez pedig több hónap szükséges.

Ezért a testület egyöntetűen úgy döntött, hogy a féléves, a kilenc havi és az egészéves parkolási bérletek árát mind a fizikai, mind a jogi személyek számára megduplázzák. Így félévre magánszemélyeknek 680, míg jog személyeknek 1040 lej, kilenc hónapra természetes személyek esetében 880 lej, jogi személyek esetében 1400 lej, míg egy évre 1000 lej lesz a bérlet magánszemélyeknek és 1600 lej jogi személyeknek.

Volt még egy kiegészítő javaslat Albert Sándor részéről, hogy azok az ingatlantulajdonosok, akiknek a jövedelme kisebb az országos minimálbérnél, 50 helyett 75 százalékos engedményt kapjanak, ezt a javaslatot is minden tanácsos támogatta.

Az RMDSZ-frakció két további javaslattal jelentkezett, az egyik a 40 lejes családi strandjegy bevezetése, a másik a vásárosok bérleti díjának 50 százalékkal való csökkentése. Az elsővel mindenki egyetértett, a másodiknál a POL tanácsosai tartózkodtak, így a javaslatot elutasították.

Kapcsolódók

Kimaradt?