Elméletileg takarékoskodna a kormány, a gyakorlatban ezrekkel nőtt a közalkalmazottak száma

Június végén közel 7 300 fővel több alkalmazottja volt az államnak, mint egy évvel korábban.

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a kormány prioritásai közé tartozna az államapparátus karcsúsítása, legalábbis a tettek szintjén, sőt, a kabinet a költségvetésben foglaltak betartását sem veszi igazán komolyan. A Pénzügyminisztérium adatai szerint június végén a közalkalmazottak száma 1 252 156 volt. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 12 hónapban 7 280 fővel nőtt az állami alkalmazottak száma. Közülük 1 657 fő a központi közigazgatásban dolgozik, 5 623-nak pedig valamelyik helyi önkormányzat a munkaadója.

Ezen adatok pikantériáját az adja, hogy a 2021-es költségvetési törvény 109,5 milliárd lejt irányoz elő az állami alkalmazottak bérezésére, 400 millióval kevesebbet, mint amennyi 2020-ban ment el erre a célra. Mivel az állami szektorban nem csökkentek a fizetések, ez lényegében azt jelentené, hogy az idei évre be kellene fagyasztani a közalkalmazottak számát, akárcsak a béreket, s ez utóbbi meg is történt.

Mivel létszámstop nem lett, logikus, hogy a béralapnak nőnie kellett, ami be is következett. Az első félévben 55,71 milliárd lejbe kerültek a közalkalmazottak az államnak, 4,5 százalékkal többe, mint tavaly. Abszolút értékben 2,4 milliárd lejjel nőtt az első hat hónapban az állami alkalmazottakra költött összeg 2020 azonos időszakához képest.

Tavasszal Florin Cîțu kormányfő az időközben leváltott Alexandru Nazare pénzügyminiszteren kérte számon a bérköltségek növekedését. Mindez csupán a közvéleménynek szánt szemkiszúrás volt, mivel a Pénzügyminisztérium minimális mértékben képes befolyásolni a közalkalmazottak számát, nem akadályozhatja meg, hogy más tárcák, illetve az önkormányzatok munkaerőt alkalmazzanak.

Az, hogy a kormányt különösebben nem is érdekli a bérköltségek kordában tartása, abból is kiderül, fogalma sincs, hol következett be a létszámnövekedés. A kormányhoz érkező kimutatásokban az adatok nem jelennek meg területi bontásban, nem lehet tehát tudni, mely intézményeknél nőtt az alkalmazottak száma, válaszolta a jelenleg Florin Cîțu irányította pénzügyi tárca a Ziarul Financiar gazdasági napilap megkeresésére.

Annak ellenére, hogy a közalkalmazotti béreket befagyasztották az idei évre, az átlagfizetések mégis nőttek. A közigazgatási és védelmi dolgozók nettó átlagfizetése 1,8 százalékkal nőtt éves viszonylatban, május végén 5 071 lej volt. Ez minden bizonnyal az előléptetések, valamint a munka mezején való régiség növekedésének a következménye, melyek automatikus béremeléssel járnak. A tanügyben 1, míg az egészségügyben 0,8 százalékkal nőtt az átlagbér 2020 és 2021 májusa között.

A közalkalmazotti béralappal kapcsolatos egyetlen jó hír az, hogy míg 2020 első félévében a GDP 5 százalékát tette ki, idén csak a 4,9 százalékát, ami a gazdaság növekedésének a következménye.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?