A közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak közti méltánytalanságok kiküszöbölését ígérte a kormányfő

A 2021-es állami költségvetés kidolgozásakor a kormány azt is megvizsgálja, hogy a közalkalmazottaknak megítélt valamennyi pótlék indokolt-e – jelentette ki csütörtökön a kormányfő. Florin Cîţu az egységes bértörvény módosítását is kilátásba helyezte.

A Guerilla Rádió műsorában a miniszterelnök azt mondta, a 2017-ben elfogadott egységes bértörvény a bérezési méltánytalanságok megszüntetését ígérte, a számos utólagos módosítás és kiegészítés miatt azonban ez nem valósult meg. „Az első dolog, amit akkor mondtak, az volt, hogy az államelnök fizetése lesz a legnagyobb, ez azonban már nincs így" – fogalmazott.

Hozzátette, mind az egységes bértörvényt, mind a nyugdíjtörvényt módosítani fogják még ebben az évben, előbbit a méltánytalanságok kiküszöbölése, utóbbit a hozzájárulás elvének érvényesítése érdekében.

(Nyitókép forrása: gov.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?