Költségvetés-végrehajtásról szóló miniszteri beszámolókat vár a kormányfő

Arra kérte csütörtökön Florin Cîţu kormányfő a minisztereket, hogy mielőbb számoljanak be a költségvetésük végrehajtásáról. Közölte, hogy "alapos magyarázatot" vár azoktól a tárcavezetőktől, akiknek a minisztériumában elköltetlen összegek maradtak.

A miniszterelnök emlékeztetett: a költségvetési törvény szerint az elköltetlen összegekkel rendelkező minisztériumok legfennebb akkora forráskiegészítést kaphatnak költségvetés-kiigazításkor, amekkorát nem sikerült elkölteniük. Közlése szerint az idei első hat hónap után összesen közel 20 milliárd lej maradt felhasználatlanul a minisztériumoknál. "Ezért nyilatkoztam azt, hogy nem tudom azt komolyan venni, amikor az egyes tárcák összesen 40 milliárd lejre rúgó költségvetés-kiegészítés kérnek. Én ebből indulok ki a költségvetés-kiigazításról szóló tárgyalásokon" - jelentette ki Florin Cîţu a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a GDP-arányos deficitnek a költségvetés-kiigazítás utáni is a 7,16 százalékos szint alatt kell maradnia, ami abszolút értékben 82 milliárd lejes hiányt jelent. Közölte, hogy több minisztérium is költségvetés-kiegészítésben fog részesülni. "Ám legyen világos: nem űzünk csúfot a románok pénzéből. Alapos magyarázatot várok azoktól a minisztériumoktól, amelyek nem költötték el a korábban kiutalt összegeket, mert azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak üljünk a forrásokon" - fogalmazott Cîţu, hozzátéve, hogy több olyan betervezett minisztériumi beruházásról is tud, amire idén még egyetlen lejt sem költöttek el.

A kormányfő közölte, ha nem kapja meg a miniszterektől a hét végéig a költségvetés-végrehajtásukról szóló beszámolót, akkor jómaga fogja ezeket az adatokat nyilvánosságra hozni. 

Kapcsolódók

Kimaradt?