Dávid harca Góliáttal a fogyasztókért: erdélyiek is vannak a multikkal legsikeresebben versengő kiskereskedők között

Egy Szatmár megyei szupermarketlánc a második legnagyobb, hazai tőkével működő kiskereskedő. Első alkalommal közelítette meg az egymilliárd lejt egy belföldi tulajdonú kisekereskedelmi lánc éves árbevétele.

Mintegy 32 ezer romániai cég foglalkozik kiskereskedelemmel. Ezeknek az összesített árbevétele meghaladja a 150 milliárd lejt, ennyit költ ugyanis a lakosság egy év alatt általános fogyasztási javakra (élelmiszer, ital, kozmetikumok, mosó- és tisztítószerek stb.).

A piaci erőviszonyok fölöttébb egyenlőtlenek, az ágazati árbevétel közel 75 százaléka a hazai kiskereskedelmet domináló tíz nagyvállalatnál landol, amelyek kivétel nélkül külföldi kézben vannak.

A kiskereskedelmi egységek száma 50 ezer körül van, írja a Ziarul Financiar (ZF). Ezek között 4500-nál több hipermarket, szupermarket, diszkontáruház, raktáráruház (cash&carry) és a multik által üzemeltetett kisbolt van.   Fotó: Pixabay

1996-ban, amikor az első multinacionális kiskereskedelmi cég, a Metro C&C megjelent a piacon, Romániában hozzávetőleg 150 ezer független üzlet működött. Az, hogy időközben kb. 100 ezer megszűnt, a külföldi áruházláncok terjeszkedésének a következménye. A kezdeti években a multinacionális láncok terjeszkedése felettébb diszkrét volt. 2000 végén még csak 20 áruházuk volt, egy évre rá pedig, amikor a Carrefour megnyitotta az első romániai hipermarketet, 40. A 100-as határt 2004-ben lépték át, 117 egységgel zárták az évet. 2009-re megötszöröződött, 570-re nőtt a számuk, 2013-ban pedig már 1000-nél is több volt belőlük, pontosabban 1210. A leggyorsabb növekedés 2019 és 2023 között ment végbe, amikor több mint 1500 külföldi tulajdonban levő kiskereskedelmi egység nyílt.    

A hazai kiskereskedőket erősen megtizedelte a 2008–2009-es gazdasági válság és az abból való hosszú kilábalás. Abban az időszakban ment csődbe többek között a PIC, a Trident és a Succes. A krízisnek egy multi is áldozatul esett, a Romániában franchise rendszerben működő, a Székelyföldön is jelen levő Spar fizetésképtelenné vált és eltűnt az országból.  

Mostanra a nagyvárosok teljesen a multik uralma alá kerültek, a hagyományos kiskereskedelem jószerivel a kisvárosokba és a falvakba szorult vissza.

A multik azonban már a kisvárosok és a községek vásárlóit is célba vették. A vidéki településeken a Profi és a Metro terjeszkedik, utóbbi a La Doi Pași nevű hálózattal, amelynek helyi kisvállalkozók tulajdonában levő boltjait a német nagyvállalat látja el áruval. A La Doi Pași márkanévvel működő kisboltok száma immár meghaladja a 2300-at, ezek egy része nagyvárosokban működik.

„Az év első hónapjaiban a hagyományos kiskereskedelem nagyon jó dinamikát mutat. Lehet, hogy első alkalommal a romániai kereskedelem történetében ez a szegmens gyorsabban nő az árbevétel tekintetében a modern kiskereskedelemnél. Hosszú távon, azt hiszem, hogy a hagyományos kiskereskedelem, ezek a független vállalkozók sikeresek lehetnek” – nyilatkozta a ZF-nek Adrian Ariciu, a Metro Románia ügyvezető alelnöke.

Van helyük a nap alatt

A piacon helyet követelnek maguknak a hazai tulajdonban levő üzletláncok is, amelyek között kettő is van, amely 100-nál több egységet működtet, az erdélyi megyékre koncentráló, vetési székhelyű Unicarm és a Vâlcea megyei Annabella. Tavaly történt meg első alkalommal, hogy egy helyi kiskereskedelmi vállalat árbevétele megközelítette az egymilliárd lejt: a raktáráruházakat működtető Prahova megyei Supermarket La Cocoș bevételei 974,3 millió lejt tettek ki, közel 37 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbi értéket.

A Szatmár megyei Unicarm és az Annabella fért még fel a dobogóra 811,7, illetve 604,1 milliárd lejes árbevétellel. A legnagyobb helyi kiskereskedelmi láncok között van egy székelyföldi is. A székelyudvarhelyi székhelyű Elan Trio 291,6 millió lejes árbevétellel hetedik a hazai piaci szereplők rangsorában.  

Ugyanakkor az erőviszonykról sokat elmond, hogy a tíz legnagyobb hazai kiskereskedő összesített, 4,722 milliárd lejes árbevétele kevéssel haladja csak meg a kilencedik legnagyobb multi, a Selgros 4,493 milliárdos forgalmát.

Tavaly hat olyan áruházlánc volt, amelyeknek az árbevétele minimum duplája volt a tíz legnagyobb hazai tulajdonban levő piaci szereplőnek, a piacvezető Lidl 21,767 milliárd lejes árbevétele pedig 22-szerese volt a Supermarket la Cocoș forgalmának.

A multik egyre hangsúlyosabb dominanciája ellenére egyes hazai kiskereskedők nem adják fel, úgy látják, van helyük a nap alatt.

„Az elkövetkező években 15-20 új üzletet akarok nyitni. Csak idén 8-10 millió eurós költségvetést különítettem el erre a célra. Már körülbelül 130 üzletünk van 18 megyében. Fel vagyok készülve rá, hogy 150-re növeljem a hálózatot” – nyilatkozta a ZF-nek Vasile Lucuț, az Unicarm tulajdonosa, hozzátéve, hogy a terjeszkedés irama attól is függ, találnak-e elegendő munkaerőt.

A La Cocoș szintén nagyobb szeletet kíván kihasítani a piacból, jelenlegi három áruháza mellé 2025 végéig újabb öt megnyitását tervezi. Az Unicarm és az Annabella azonos üzletpolitikával próbál meg sikeres lenni, élelmiszeripari termeléssel is foglalkoznak, ami helyzeti előnyt biztosít számukra a vásárlók pénzéért folytatott árversenyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?