Megnyitotta első romániai üzleteit a lengyel Zabka

Megkezdte romániai terjeszkedését a legnagyobb lengyel üzlethálózat, a Zabka. Mostanáig a cég öt üzletet nyitott, valamennyit Bukarestben, írja az economedia.ro. A Froo márkanév alatt működő boltokban összesen 20 fő dolgozik, közölte a vállalat.

„A következő két-három üzletünk szintén Bukarestben lesz. Általában 50-100 négyzetméteres helyiségeket keresünk a boltjaink számára” – nyilatkozta Radu Trandafir, a Froo Románia vezérigazgatója. Hozzátette, hogy az elkövetkező időszakban további 5-6 romániai városban fog megjelenni az üzletlánc. Azt, hogy mely városokról van szó, nem közölték, azonban biztosra vehető, hogy erdélyiek is lesznek köztük.Fotó: Zabka Polska

A Zabka üzleteiben a kínálat 80 százalékát romániai termékek teszik ki, a lengyelországi importáru csupán 20 százalék, írja az economedia.ro.   

Korábban a cégvezetés azt közölte, hogy 2024 folyamán 200 bolt megnyitását tervezik Romániában, 2028-ra pedig bekerülnének az 50 legnagyobb romániai vállalat közé.

A Zabka 2023 őszén vásárolta meg az egyik legnagyobb romániai nagykereskedelmi vállalatot, a DRIM Daniel Distributie SRL-t.

Lengyelországban a Zabka 5 milliárd euró körüli árbevétellel a negyedik legnagyobb szereplő a kiskereskedelmi piacon. A cég több márkanévvel mintegy 10 ezer, főleg élelmiszert árustó boltot működtet. Románia az első külföldi piac, ahol a Zabka megjelenik.

A hazai kiskereskedelmet a multinacionális vállalatok dominálják, a tíz legnagyobb piaci szereplő közül kilenc külföldi tulajdonban van. 2023-ban a Lidl volt a piacvezető kiskereskedelmi vállalat 21,76 milliárd lej árbevétellel, megelőzve a Kauflandot és a Carrefourt.

Kapcsolódók

Kimaradt?