2008 óta megháromszorozódott a kiskereskedelmi forgalom, de a dolgozók száma tízezrekkel csökkent

Akkor még 495 ezren dolgoztak az ágazatban, tavaly azonban már jóval kevesebben, mindössze 425 ezren.

Az elmúlt közel másfél évtizedben megtriplázódott a kiskereskedelmi forgalom Romániában, írja a Ziarul Financiar. 2008-ban, az előző gazdasági világválság kitörésének évében az ágazat árbevétele 112 milliárd lej volt. Abban az évben 155 823 kiskereskedelemmel foglalkozó cég, beleértve a benzinkutakat és gyógyszertárakat üzemeltetőket is, működött az országban, melyeknél 495 ezren dolgoztak.  Fotó: Agerpres/Xinhua

2009-ben, a válság következtében a kiskereskedelem forgalma 106 milliárd lejre csökkent, utána azonban növekvő pályára állt. A 200 milliárdos értékhatárt 2017-ben lépte át, 2021-ben már 298 milliárdnál járt, tavaly pedig 354 milliárd lej volt az ágazat árbevétele.

2022-ben a kiskereskedelmi forgalom értéke közel 19 százalékkal nőtt, ami nagyrészt a gyors, 16 százalék körüli infláció következménye volt. Általánosságban ugyanakkor elmondható, hogy a vizsgált időszakban alapvetően a bővülő fogyasztás, a növekvő vásárlóerő miatt fejlődött az ágazat.

A kiskereskedelem azonban nem abszolút értékben nőtt, hanem látványos fejlődésen ment át a hatékonyság, a termelékenység tekintetében. Miközben az árbevétel háromszorosára emelkedett, az ágazatban tevékenykedő cégek száma 31 ezerrel csökkent, 155 ezerről 124 ezerre. Hasonló jelenség ment végbe a munkaerő tekintetében is: 2008-ban még 495 ezren dolgoztak a kiskereskedelemben, tavaly azonban 70 ezerrel kevesebben, 425 ezren.

Ez annak a következménye, hogy a hangsúly egyre inkább eltolódik a független kisboltok felől az áruházláncok felé, melyek lényegesen nagyobb hatékonysággal működnek. 2008-ban egy kiskereskedelmi dolgozó átlagosan évi 226 ezer lejt termelt meg, tavaly azonban már 833 ezret.

2022-ben a hazai kiskereskedelmet uraló multinacionális vállalatok 400-nál több egységet nyitottak, miközben a dolgozóik összlétszáma 1500 fővel csökkent.  

Kapcsolódók

Kimaradt?