Tavaly is a független kisboltok kárára terjeszkedtek a multinacionális áruházláncok

Ezernél is több kisbolt szűnt meg, ellenben a diszkontáruházak száma 10 százalékkal nőtt 2022-ben.

Gyenge évük volt tavaly a hipermarketeknek és a hazai vállalkozók tulajdonában levő független kisboltoknak, a diszkontáruházak ellenben hasítottak, derül ki a Nielsen piackutató cég adataiból. A hagyományos kiskereskedelem térvesztése 2022-ben is folytatódott, a független kisboltok száma 3,4 százalékkal csökkent. Az árbevételük 12,6 százalékkal nőtt, ami elmaradt a tavalyi infláció 13,8 százalékos éves átlagától, ami azt jelenti, hogy kevesebbet árultak, mint 2021-ben.Fotó: Pixabay

A hipermarketek (Carrefour, Auchan, Kaufland, Cora) bevételei 13,5 százalékkal nőttek, írja a Ziarul Financiar. Ez annak ellenére maradt el az átlagos inflációs rátától, hogy a hipermarketek száma 5,1 százalékkal nőtt. A vásárlók a koronavírus-járvány alatt kezdtek elpártolni a hipermarketektől, s inkább a lakhelyükhöz közelebbi boltokat, kisebb áruházakat részesíteni előnyben.

A szupermarketek (Carrefour Market, Profi, Mega Image) árbevétele 1,3 százalékponttal haladta meg az éves inflációt, azonban ez nem egy fényes eredmény, mivel a számuk 2,2 százalékkal nőtt. A diszkontáruházak (Lidl, Penny, Supeco) ellenben jól teljesítettek tavaly, az árbevételeik 19,6 százalékkal haladták meg a 2021-es értéket.

A leginkább a multik által működtetett kisboltok (Profi City, Profi Loco, Mega Image Shop&Go, La Doi Pași) népszerűsége nőtt. Ezeknek a száma 7,8 százalékkal nőtt 2022 folyamán, a bevételeik pedig 25,2 százalékkal. A multik kisboltjai mennyiségileg 8,8 százalékkal árultak többet tavaly, mint egy évvel korábban.  

Romániában a 90-es évek végén még kb. 160 ezer független kisbolt működött. A számuk mostanra 40 ezerre csökkent, ezek 55 százaléka falvakban található. A hagyományos kiskereskedelem piaci részesedése már csak 35 százalék, miközben a multinacionális vállalatokén 65, s folyamatosan nő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?